Csodavideó, Expresszó

Kés/alatt

Nos, nem is tudom, miért írok most. Egy bizonyos idő után már nem is kellett volna erőltetni ezt a sorozatot.
Mindennek ellenére azért nagyon jó volt. Megmutatta mindkét embertípust, azoknak minden előnyeivel, hibáival, változni akarásával és erre képtelenségével. No meg az erkölcs nemlétét sem lehet elhanyagolni, ha már erről a sorozatról szólunk. Mindenesetre figyelemre méltó a kilenc évad, mindig is a kedvenceim közé fog tartozni. Nem mindenki tudja elviselni ezt az ízlést. Azért kár, hogy mindig is csak olyanok fogják végignézni, akik az utolsó részen, a búcsúzáskor soha nem fogják megsiratni sem Sean-t, sem Christian-t. Végül is olyanok vagyunk, mint ők. És ők sosem sírnak.

Esti

"Én elfelejtettem fiatalságomat", "ő bizonyította be, hogy minden viszonylagos"; "veszélyeztette a komolyságomat", de "ő tanított meg énekelni, hazudni és verset írni"; "én belehelyezkedtem a társadalmi közszokásokba", "ő hirdette, hogy a halál örökkévaló..." "Közönyös sosem voltam iránta."
/Kosztolányi/

"Édesapámnak igaza volt. Nem vitte semmire. Itt csak remeteszegénység, szabadság és koldusfüggetlenség. Valaha én is így akartam. Szemem megtelt könnyel..."
/Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel/

"Én gyűjtöttem, te szórtál; én megnősültem, te agglegény maradtál; én imádom a népemet, de te világcsavargó vagy, szabadon repülsz."
/Kosztolányi/

"Csak magamról beszélhetek... Mi is történt? Voltaképpen semmi. De sokat képzelődtem. Ez is az életünkhöz tartozik... Egy álom is valóság. Ha arról álmodom, hogy Egyiptomban jártam, útirajzot írhatok róla."
/Kosztolányi/

Our everyday life 09.

- Nekem nincs karácsonyi hangulatom. Feldíszíthettük volna kicsit a lakást, vagy vehettünk volna valami kis fát. De nem...
- Hol a fa, főnök?

Mutass új világot!

1
Nem is igazán tudta volna mihez hasonlítani ezt a csodát. Csak ült ott, és csendesen nézte a jelenséget. Arra gondolt, hogy eszébe juthatna már egy ide illő dallam, de az esze már rég átadta magát teljesen a látványnak. Fura, hogy pont ilyenkor nincs egy szép akkord sem – gondolta. Most nincs semmi. Csak ez van. Ez a balkon és ez a város. A hóesés. Amit most lát életében először.
Nem bírt elszakadni az utcai lámpák fényeiben hulló apró pelyhektől. Olyan csodálatos. Olyan ártatlan. Lágyabb, mint az eső; szomorúbb, mint a napfény. Szeretetteljes. Elmosolyodott – mikor mosolygott valaha az időjáráson?
Csakhogy minden varázslat a múltja ellenében vált különlegessé. Folyton ez jár a fejében. Tudja, hogy ezzel megmérgezi a pillanatot, de nem bír tenni ellene. Úgy elbújna a világ elől. A vastagodott ágak és a porcukor-katedrálisok masszája elől. Ezektől a lassan hulló lélek-hópelyhektől menekülne. Mert gyönyörűek –, és mert eddig nem élhette át a szépségüket.
Most viszont már semmi sem számít – hiszen itt van. Itt, a télben. Órákig ült ott talán.

2
Nem is hallotta, hogy kijött utána, csak a lágy érintést érezte a vállán és az arcán az övét.
- Gyönyörű, nemde? – kérdezi tőle.
- Igen. (…) Gyönyörű.
Aztán csak hallgattak, a hó meg csak hullott rendületlenül. Mintha eltökélte volna, hogy ma este beborítja a város összes bűnét.
Aztán elmegy a másik. Egyedül hagyta a párja meleg teste. Most jött csak rá, hogy mennyire átfagyott.
Vissza kéne mennie a hotelszobába, de még ad egy kis időt magának és azoknak a különleges érzéseknek, amiket még azokkal sem osztunk meg, akik a legközelebb állnak hozzánk.
De csendesen visszajött ő. Szó nélkül, gondoskodón ráborított egy meleg takarót. Nem volt csalódott, hogy nincs egyedül. Szüksége van rá: neki csak ő van. Ő, aki most melléül, és forró teát nyújt felé mosolyogva.
Annyi minden van itt, a balkonon. A város a lába alatt, a szerelme a másik székben, és persze élete első igazi tele. Nem tudta, mivel kezdjen. Mert mondani kéne valamit. Később mégis úgy dönt, inkább hallgat. Nem mindig kell elérni ehhez a részhez. Néha elég csak a csend és egy kéz a másikban.
Még sokáig ültek így. A hó esett.

Our everyday life 08.

"Zeusz: Üdv Hádész! Örülök, hogy felugrottál! Mi újság az Alvilágban?
Hádész: Á, semmi különös, sötét a kéró, elég büdös is. És persze dugig vagyunk halottakkal." /Herkules/
- Ezt mi is elmondhatjuk magunkról. De remélem nincs tele halottakkal.
- Még...

Our everyday life 07.

- Van Death Note DJ manga...
- És durva vagy ilyen Light-os?

Bécs

Gazdagok vagyunk

Apró kis gyémántok
hullanak az égből,
csillogó szélárkok
puha zenéjéből.

Ma éjjel gyémánt esik,
bizonyára te is látod,
az álmodók így teszik
párnára a régi álmot.

Mert most minden csillog,
kavarogva, peregve száll,
meg is fordul néha itt-ott
a sötétben a gyémántár.

Hány jó ember

fog még meghalni?

Neked ki az Ulpius-od?

Sokféle válasz létezik. Kiragadom a magamét. Hogy nekem ki? Inkább: "kik". A családom. A ház, amiben felnőttem. A régi iskoláim. Azok az emberek, akiket valaha - ha csak egy percre is -, de a barátomnak neveztem. A szerelmeim. A szülővárosom. A falum. A templomunk. A patak. A Somló. Ajka. Kislőd. Pécs. Ti. Ti vagytok. De legfőképpen Te, aki érted a soraim. Mert tényleg szerelemmel szeretlek, és sosem tudnék megválni tőled. És mert neked köszönhetem, hogy ezt leírhatom. Nem miattad tudok az Ulpius-okról, hanem érted. Ezért nekem Te vagy az egyik legdrágább Ulpius-om. Azt hiszem, egymáséi vagyunk.

Csörömpölés

Mégis magamra vállaltam,
pedig nem is én törtem el
a bögrét. Csonkjait láttam -
egyet sem ismertem fel.
Persze, hogy megint változom,
egyszerűsítem a vádakat,
könnyű lehet - ha akarom -
Kinőni a tárgyakat.
Mert ezek csak dolgok, lásd be,
kidobhatod a maradványait.
Nálam is széttörött egy s más, de
nem láttam, csak a hangjait.
Vagy még azokat sem hallani,
csak egy ócska felvétellel;
jobb olyanra nem is gondolni,
mennyi minden romlott már el.
Feküdnék csak néma csendben,
tegye a dolgát a nagyvilág,
közben összeraknám a szívemben
a csorbult kis harmóniát.

Márisaszívmellettvan...

30Y - Ásító

Best of

Mindig is össze szerettem volna szedni azokat az emberkéket, akiket nagyok szeretek.
Nos.
Alan Rickman
Évekig volt a kedvenc színészem. Na meg ő Piton professzor.

Johnny Depp
Johnny-t mindenki szereti:) Jó, hogy Tim Burton és Stephen King is:)

Brandon Lee
Mert beleszerettem a Hollóban.

Michael J. Fox
Mert bármennyiszer meg tudom nézni bármelyik filmjét.

Hugh Jackman
Mert ő Wolverine.

Jack Nicholson
Mert ő az első Joker. És mert ő Jack. Mondjuk mindig is a "Lesz ez még így se" volt a kedvencem.

David Duchovny
Mert a szüleim és az X-akták neveltek fel.

Heath Ledger
Mert ő a második Joker, meg a szőke lovag Lichtensteinből.

Sam Neill
Mert ő volt az első kedvenc színészem, és az első kedvenc filmemben is játszott. Igen. A Jurassic Parkban. Amit egyébként Oahun forgattak.

Katherine Moennig
Mert ő egy jelenség.

Michael Emerson
Mert ő a kék szemű Benjamin Linus.

Mikhail Baryshnikov
Mert egyszer egy lánnyal nagyon szerettük őt, és mert tök jól táncol.

William Petersen
Mert Gil Grissom a kedvencem a Helyszínelőkből:)

Bill Nighy
Mert olyan kis hülye, és mert ő énekli a kedvenc számomat:)

Neil Patrick Harris
Jahát, ő Barney.

John C. McGinley
Mert Dr. Cox-ként iszonyatosat alakít.

Anthony Hopkins
Hannibal Lecter. Pont. Na meg a "Ha eljön Joe Black".

Robert Downey Jr.
Mert jó hangja van.

Hugh Laurie
Mert írni nem tud, de nagyon jó színész.

No meg hát mindegyiket nagyon imádom:)

"Jól van, Bartleby, gondoltam, maradj csak ott az ellenző mögött; nem bántalak többé; akár az ósdi székek, oly ártalmatlan, oly csendes vagy te is; röviden: akkor érzem csak igazán egyedül magam, ha itt vagy te is."
Herman Melville: Bartleby, a tollnok

Gondolnom kéne már valamire -
jutott eszembe ma is.
Hogy milyen szomorú:
odafele már havazik,
én meg nem láthatom.
Aztán ez sem tört le igazán,
mint az sem, hogy nem vagy már velem;
talán lassan tanulom
elvarrni a szálakat.
Még szeretem a magányt.
Nem találom mostanában,
hol van az érzéketlenség határa.
Ne aggódj! - mondom majd, amikor
épp egy olyan széken ülsz,
ami velem szemben lesz -
nem vagyok fáradt szeretni,
csak éppen elfogyott a kedvem
pont veled törődni.

Our everyday life 06.

- De most miért ekkora baj, hogy odaadja a pálcáját?
- Mert nem a varázsló választja a pálcáját, hanem a pálca a varázslót. És így nem szívesen válsz meg valami olyantól, ami lényegében te vagy.
- Jó, de ha már kitetováltatom magam valaki miatt, akkor a pálca már mindegy, nem???

A Halál Ereklyéi

Nos, megnéztük az utolsó előttit is, kritika nélkül szeretném írni, hogy nagyon jó volt! Pedig tényleg a legalsó határsöprésre számítottam, de szerencsére jókorát csalódtam.:) Ja, aki nem olvasta a könyvet, annak üzenem, hogy hagyja a francba ezt az egészet, úgysem fogja megérteni a filmeket. Ez már nem gyerekmóka, srácok. Denemám.

Egy lány mesélt

Én meg csak hallgattam.
"Elmegyek külföldre. Úgymond "szerencsét próbálni". Utazni. Látni a világot. Annyira szeretném látni Moszkvát! Szeretnék Sydneyből Los Angelesbe repülni és Londonban pár hónapig egy kis albérletet fizetni. Szeretném bejárni a Nagy Tavak környékét hátizsákkal, szeretnék egy hajón szolgálni a Karib-tengeren. Látni fogom Hawaiit és napozni fogok a hófehér homokon. Mindezt szeretném. Mindegyik bakancslista-tétel. Remélem, megadja nekem Isten ezt a lehetőséget. Igen, nagyon sok pénz, de hát dolgozni megyek, nem nyaralni. Valamilyen munka biztos vár rám valahol. Mindenhol. Én nagyon szeretnék utazni. Hajt a vérem. Csak mennék, mert látni akarom felkelni a napot Indiában. Látnom kell. Annyira szeretném látni, hogy mi van a négy fal után. Hogy mi van kívül. És nem csak a tévéképernyőn. Élőben. Érezni az illatokat. Azt akarom, hogy mindenhol legyen egy otthonom. Hogy sok tucat volt lakásom legyen és még több eljövendő.
Menni szeretnék már. Mielőtt meggondolom magam."

Veréb

Csak a gond

Van egy jól megszokott pillanat, amikor az ember megnyugszik egy bizonyos szinten, hiszen már tényleg túl van valaminek a törtrészén, és azt hiszi, hogy innen már nem lesz nehezebb, mert a kezdet már kész. Már csak sodródni kéne az eseményekkel meg a gyors napok egymásutánjával. No és miért kell, hogy jöjjön az a pont, amikor rájövök, hogy egész eddig valahogy rossz úton jártam és valami egész mást akarok csinálni? Hát ezt nevezik a döntésképtelenséggel párosult szívásnak.

- What was so wrong with me? What about me?
- What about you?

Our everyday life 05.

- Szerintem mi a Purgatóriumban élünk.
- Szerintem a Pokolban.
- Nem, ez a Purgatórium.
- Hát, akkor eléggé el van cseszve.

Our everyday life 04.

- Tumorod van.
- Neked is szia.

Hogy szeretet nélkül szabad ölni...

Csak kapálóznod kellett volna,
ennyit vártam tőled,
csak ennyit,
mielőtt megöllek.

Csak egy kicsit,
mintha élnél,
és szeretnél
hozzám tartozni.

Aztán hagytad,
hadd tegyem a dolgom,
nem próbáltad eléggé
elhagyni a hurkom.

Megkönnyebbülsz.
De belegondoltál, hogy
az utolsó gondolat az életedért,
hogyhogy az volt, hogy "Miért?"

Our everyday life 03.

-Várjál, mert most kinyitják.
-Mit, a Locke-ot????

Our everyday life 02.

- Brian egy alkoholista. (Family Guy)
- Én szeretem Briant.
- Én is, de egy alkoholista.
- Tudom, azért szeretem.

Our everyday life 01.

- És minden nap megnézed, hogy van-e róla új kép?
- Nem. Csak amikor eszembe jut.
- Tehát akkor minden nap.

"Tégy úgy,

hogy nem búcsúzunk el sosem."

Mi lesz majd aznap?

Úgy vág szájba néha az emléked,
hogy érzem a vér ízét is a számban.
Régen meg még idehívtalak,
te meg csak most jössz.
Csak mennél már el.
Kicsit elmaradtak a dolgok benned,
vagy inkább ott sem voltak,
csak néha képzelem,
hogy ez is pont miattam van,
és fel fogsz majd hívni éppen akkor,
csak nem tudom, milyen
hangulatban érsz el:
tagadni fogok vagy futni hozzád.
Persze ez is csak egy
negyvennyolcadik dimenzió,
ami, ugyebár, sosem létezett.

Hajnalhárom, wc

Érdekes, hogy egy még illemhelynek
sem nevezném ezt a helyet,
mégis itt kell kutatni megint
egy használható arc után.
Aztán valahogy ezt is elhagyom
kifele a pult mellett.
Másnak biztos jobban kellett.
Eszembe is jut, hogy
szeretem azt az embert.
Vagy legalább szeretnem kéne,
ha már meglopott.

Nem mindig értem a párhuzamot,
ahogy a felesleges papírok és
zsebkendők jutnak eszembe.
Meg ahogy szelektálom őket egy
farzsebbe mindig,
ha nem tudom pontosan,
hol és mikor kéne megválnom tőlük.

Aztán most az utcán mit kezdhetek azzal,
hogy neked is csak
egy teleírt papír vagyok?

Szabadon a ketrecben

- És mi fog a legjobban hiányozni? - kérdezte, közben arra gondolt, hogy soha semmi nem fog neki hiányozni, mert szabadon fogja engedni a lányt.
- A buszok. - mondta mosolyogva.
- Mi?
- Imádtam utazni. Felülni egy buszra, és elmenni. Andalító zenéket hallgatni és csak nézni ki az ablakon, mindegy, mi van ott. Hogy sötét van vagy világos. Hogy szép vagy nem. Mindent szerettem, amit az ablakon keresztül láttam. Olyan szép volt. Az erdők és a szántók voltak a kedvenceim ősszel. Különösen gyönyörűek. Tudod, amikor megy le a nap: az arany és a narancs ezer árnyalata. Tökéletes világ.
Meg aztán hiányozni fog, hogy sosem láthatom már, milyen is az út Oroszországba a buszablakon keresztül. Biztosan szép. Főleg ősszel.
De én már sosem láthatom Moszkvát.
Ez az esély fog a legjobban hiányozni.

Levéldoboz

Ma lehetne újra valami szél,
hogy letépje a leveleket,
igazán szeretem nézni, hogyan
válik meg az élőtől a halott
kapcsolat. Aztán elkószál
forogva, pörögve; úgy tesz,
mintha nem is lenne majd tél.
Nem tudom elmondani ma sem:
mitől lettél te élő,
csak annyi biztos, hogy nem tudok
gyökeret növeszteni.

Valahol elvesztettem a vascsövet,
amit eddig támogattam.

Meg az a sok kisember is; soha
nem értek célba; mindig kopognak
reggelente, már nincs dobozom,
amibe összegyűjthetném.

Miért fogadod mindig
testvéreddé Káint?

CSINÁLD!

Az egyetemisták élete nagyon komplikálttá válik, miután túlestek a beavatási szertartáson és az első két éven. Figyeljük csak meg a művészileg kialakított fészküket! Találékonyságukat bizonyítja a más kontextusba helyezett tárgyak gyakori és érdekes felhasználási módja. Ha találkozunk egy egyetemistával, soha, de soha ne felejtsünk el minden nap újra és újra bemutatkozni, valamint a fontosabb új információkat újra a tudtukra adni, ugyanis nagyon feledékeny népség. (PécsGeo)

Korrektúra

A képzelt megtiszteltetés egy új fogalom a szótáramban. A hirtelen ráébredés után jön, de még a váratlan hátbatámadás előtt.

1 okos gondolat a Jóbaráttól

"Olvasom a blogod… ha megcseréljük a betűit, akkor boldog. Vajon te most az vagy?"

Eszmélés

Csak futott, futott, tudta már, hogy mi felé: nincs megállás, csak hazaérkezés; amint lehet. Tudta, hogy mi következik: tudta nagyon jól, hogy most elkapják és azt kérdezik tőle, ki is ő. Nem fájt neki már semmi, meg kellett tennie. Elég kis ára van a boldogságnak. Néhány ütés az arcra: nem számít. Nem igazán. Mindahhoz, amit majd visszakap. És most itt áll: megkötözött kézzel, vér íze a szájában, tompa zsongás a fülében, szédülés és hányinger. Mégis felnéz és követeli őt. Követeli, hogy itt legyen. Hogy láthassa. Csak egy pillanatra. Ha mégsem sikerülne, akkor is akar egy pillanatot. Az életét odaadná érte. Sír, és észre sem veszi, véresre dörzsölte a kötél a kezét. Térdre kényszerítették, de nem vesz róla tudomást. Csak zokog és ordít őérte. Látni akarja. Érezni.
S végül ráállnak: láthatja. Gyomorforgató várakozással térdeli a port, de végül is hiába: nem ő jön. Tudja, hogy ez az ember nem ő. Ezt ordítja, követeli az igazit. Követeli, ami neki jár. Akarja. Pár ütéssel ez is kivívható. És itt áll most már ő: tisztán és üdén; a mocskos, véres, zokogó lány elé magasodik. Pont így emlékezett rá. Órákig figyelhetné… egy percnek tűnne. Mindig elfelejti minden egyes vonását, hiába próbálkozna felidézni őket. De őt magát sosem felejtené el. Sosem felejtené el a férfit, akit szeretett. Furcsa, mégis valahogyan otthonos látni a rideg arcot, amely még nem ismeri a titkot. Aki nem tudja a múltat, nem érti a hisztérikus zokogást. Aki még boldogtalan. Áll, de nem érti, miért kéri a lány, hogy érintse meg. Nem tudja, mit kaphat vissza. De megteszi.
És most már mindent ért, tudja az első csókot, a sétákat, a szenvedést, az önmagukkal való harcot, felismeri a tükörképet, vágyja az összebújást, akarja a szeretetet. Már tudja: egymáshoz tartoztak, tartoznak, és fognak is.
Térdre borul és sírva öleli szerelmét. Már nincs semmi, amit meg kéne tenni. Már minden rég elvégeztetett. Ma csak fel kell dolgozni, hogy már készen állnak.

Napi esetek

1.) Eltapsoltam egy kis pénzt egy új kalapra meg Lost játékra. (Ügyi vagy, Eri.)
2.) Kaptam egy ingyenkávét és cd-t Benkő Dánieltől, akivel még gyors interjút is sikerült készítenem. (Ügyi vagy, Eri.)
3.) Pizzázunk. (Ügyi vagy, Eri.)

Boldog Barney-napot mindenkinek!

International Suit Up Day 2010
SUIT
UP
International Suit Up Day 2010

Join the fun of International Suit Up Day 2010 on October 13th! Get together with your friends, SUIT UP and have fun!
Participate in ISUD by doing one of the following:

* Wear a suit to university.
* Wear a suit to work.
* Wear a suit in hospital.
* Wear a suit to school.
* Buy a suit.
* Drink in a suit.
* Party in a suit.
* Watch How I Met Your Mother.

http://internationalsuitupday.com/

namegezis: http://www.youtube.com/watch?v=mbBs2OcR8a8

Exupéry

"Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását..."

"Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt."

Konklúzió

Van, hogy a sötét szobában éjjel
döbbensz rá egy kis történet közben,
hogy a ma is elment, meg sem próbáltad
már megélni vagy legalább kicsit
létezni egy adott sorban.

Meg hogy mért mosolyogsz,
miközben széttépik az arcod.

Csörög, de most hagyj: kinnt
sincs más, csak tócsák és kövek;
meg pár darabka belőlem valamerre,
ha tetszik, összeszedem.

Aztán éjjel mindig álmodok valamit,
sosem tudom befejezni;
csak hajnalban fogok rá értelmet,
hogy ne kelljen felállnom.

Vagy talán szép lenne máshol lenni
néha, egy tetőn például,
csak továbbülnék, ha alkonyul.
De nem látom,
mi értelme lenne.

ígyvantovább!

No problem, brother...
Mindenki megnyugodhat, megvan az epilóg.
Megvan a túlélés.
Éééés, kezdjük is: 2X14. Let's move it!!:)

hogyantovább??

Vajon van élet a Lost után?

Egy különleges ember margójára

Megsiratlak. Megsiratlak, édes szörnyem, mert mindent feláldoztál önmagadért. Mert nem tudtál szeretni. Megsiratlak, mert öltél.
Megsiratlak, mert el kellett menned nagyon messzire, és te nem tudtál másokkal élni, így most egyedül kell meghalnod. Mert túl fontos volt minden ahhoz, hogy észrevedd: az igazán fontos dolgok már elmentek. Elvesztettél mindent és te nem tudtál róla.
Megsiratlak, mert egy mocskos, szánalmas, hataloméhes, magamentő önimádó vagy. Mert nem jöttél rá, hogy már nem kell játszani, csak tiszta lappal kezdeni.
Mert mindig számító és hideg voltál. Mert a földi dolgok érdekeltek.
Sajnállak, mert nem tudtál megbékélni.
Mert rossz ember vagy. És mert még sokat kell tenned ahhoz, hogy felállhass arról a padról. Mert gyáva és gyenge vagy. Elfutsz. (Befogadlak.)
És megsiratlak még azért is, mert nem hiszem, hogy megérdemled a bocsánatot. És nem tudom, mikor jön el az idő, hogy méltó lehess rá.
Egyedül maradtál.
Már nem tudsz bántani senkit. Harcolhatsz magadban.
Remélem, egyszer kijutsz majd te is, kedves szörnyem. Én ebben hiszek. Mert csak te maradtál, nekem pedig csak te számítottál. De elbuktál. És megmutattad, hogy olyan vagyok, mint te. Vagy kevesebb.
Remélem, hamar vége lesz. Nem akarom, hogy szenvedj. Megrekedtél, de már jó úton haladsz. Tudod, hogy semmit nem érsz. Ez nem rossz. Csak egy szükséges elismerés. Te nem lehetsz jó. Én sem.
Remélem megtanulsz szeretni, kedves szörnyem. Akkor nekem is menni fog.
Most menj! Sok dolgod van még. Hosszú még az út. Nagyon hosszú.
Meg kell halnod. Megint. Újra és újra.
Hogy megbékélj magaddal.
Hogy végre különleges lehess.
Szeretlek.

Játék

Csinálhatnánk kis képzelt dolgokat,
Meg képeket is hozzá:
hogy egy bolond okosan bólogat,
visszanő egy amputált kéz,
hogy szeretet nélkül szabad ölni,
érzelmekkel közösülni,
hogy a szerelmed sosem feled,
valakit erőszakkal műtöttek meg.
hogy nem temettük el a nagyapám,
hogy diófa nő minden egyes utcán.
És akkor majd megmutatjuk
másoknak a mi kis albumunk,
és szomorúak lesznek bizonyára,
mert tudják:
mi enélkül meghalunk.

Foucault-nak

Hatalom csak annak kell, akit sosem szerettek.

De jó lenne, ha ülne itt valaki a széken,
fontos és érdekes emberek mondanák szépen
egy rejtély végét, „szeretlek”-et és titkokat,
vagy hogy az életed miért téged fojtogat.

Mert leghátul nincsenek foltok, ezt jegyezd meg,
és hős csak az maradhat, aki sebekkel felel meg,
ha utána összefutna veled. Vagy épp egy rossz fotón
találkoztunk néha fájón, gondolkodón.

Meg ott a tóparton (emlékszel-e még?),
a lépcsőről néztük a tükör vizét.
És ezer kis titkot beszéltünk mi meg;
de most látod: egy székkel csevegek.

ésezígyvanjól.

„Nincs értelme ennek az egésznek” – mondaná most magában mindkettő. Igazából nem sok szép dolog hangozhat el két ember között, akik fájnak egymásnak. Nem nagyon van már mit mondani pár üdvözlő közhelyen kívül. Két fél, egyedül egy visszhangos bálteremben, üres élettel. A férfi mégis azt hajtogatja, jó az élete. A nő nem tud mást; ismétel. A férfi nem hisz neki.
Mert évekkel ezelőtt volt egy keretek nélküli, zabolázatlan nyár. Nem a szeretet, a szex, a kis igazságok, a játék vagy az együtt töltött idő tette különlegessé. Csak az összetartozás. Más semmi. S idővel ez tette ugyanígy félelmetessé.
Nemsokára vége lesz, és már csak emlékképek maradnak a kényszerpárbeszédből. Az estének vége, az ajtók bezáródnak. A nő csak a zakó gallérját fogja két ujja között. Már csak ennyi maradt, amit ma meg kell tenni. Már csak pár emléket kéne szépen, sorjában visszacsempészni a vörös falak közé.
Hiszen ott nem volt hazugság vagy félelem. Egy külön világban, külön időszámításban léteztek. Társadalom nélkül. Minden nélkül tartotta őt a férfi a karjaiban.
A férfi azt kéri, írjon. Mintha fájna neki valami. De csak mintha. A férfi tudni szeretné, mi zajlik a nőben. A nő úgy gondolja, hazudik; és úgy érzi, írnia kell. De sosem teszi majd meg.
És ez így van jól.

Szerettem aludni

az ágyadban. Ott a gangtól befelé.

Péntek-szombat-vasárnap: Ajka-Szeged-Pécs

Megcsallak
éppen most is,
mindig jönnek ezek a fantazmagóriák,

nem tudok nem belesüppedni
karok és lábak és tudat nélkül
mindig jól érzem magam.

És ott vannak a többiek,
akik közt te nem vagy ott,
én pedig valahogy igen:
arcok ráncaiban,
tág szemekben,
kis hazugságokban
otthon érzem magam.

Talán egy rossz színdarabhoz hasonlítanám,
hogy más van mindig helyetted,
és sosem te.

Néha elfáradok,
ahogy te is megunod szerelmeid,
és én fáradok hallgatni ezt.

Meg amikor elképzelem, mikor épp mit csinálsz,
és néha azt is, hogy látsz engem.
Ilyenkor biztos sírsz

vagy legalább elszomorodsz.

De leginkább csak hagyod
az üres testeket kihűlni.

Pöszmösz

"Nem rossz dolog a magány, ha van veled valaki."

Hajnalnégy

- Befejezted?
- Mi?
- Azt kérdeztem, befejezted-e. Indulhatunk?
- Hová?
- Tudod te azt nagyon jól. Mit vársz tőlem? Hogy bemutassalak magadnak?
- Nem.
- Hát akkor?
- Nem akarom. Most nem.
- De igenis akarod. Ezt amúgy sem tudhatod. Én tudom. Akarod.
- Honnan tudod?
- Mégis, meddig akarod siratni saját magad? Szerinted végig kell menni minden állomáson? Hogy teljesen átélj mindent? Igen... Szerinted igen. De te persze sosem tetted meg... Szóval indulunk?
- Most nem akarok menekülni.
- Dehogynem. Lehajtod a fejed... így... Jó lesz, meglátod! Indulunk?
- Még ülnék itt egy kicsit.
- Nem ülsz. Velem jössz. Ott van a kenu. Emlékszel a kenura? Ott tartottunk.
- Én tartottam ott, nem te.
- Ez relatív. És mivel magaddal beszélgetsz, értelmetlen. Indulunk már? Kíváncsi vagyok a történet végére.
- De hisz tudod, mi a vége.
- Épp ezért szeretem. (...) Más vagy. Jobb.
- Tényleg?
- Igen.
(...)
- Ugye, szeretsz? Ugye mindig elviszel?
- Igen. Ígérem.
- Köszönöm. Szóval a kenu...

Nem hiszem el

Ma felkeltem és talán ennyi
megittam a kávém - egy cukorral, tejjel
aztán csak ment minden tovább.
Mint tegnap vagy épp tegnapelőtt.
Nem, tényleg nem történt semmi,
csak csukott szemekkel távol voltam
nem álmodtam, csak úgy tettem,
ahogy mindig is az ilyen napokon.
Nem tettem ígéreteket, nem mindig bántottam,
sajnáltam magam,
meg persze feküdtem.
Ébren.
Más nem történt.
Maximum ittam még egy kávét,
de tényleg csak ennyi.
Nem mentem el sem Moszkvába,
sem elfele minden képzettől,
semmi nem történt velem,
főleg az nem,
hogy a halálhíred
hallottam.

Én csak itthon ültem,
és nem történt más egyéb.

In memoriam Simon Péter

Azt hiszem, te sem ahhoz a kék szemű, szőke hajú emberfajtához tartoztál. Azt hiszem, ez így jó.
Remélem, tudod, hogy mindig lesznek olyanok, akik megvívják majd helyetted és érted a félbehagyott csatákat, Világmegváltó Herceg.
Tudom, hogy most már jó helyen vagy.
Te költő voltál, rendező, fotós és művész. Te voltál maga az élet. Bárcsak érthetném, miért kellett ennek így történnie.
Egyszer küldtél nekem egy verset.

"Vak bizalom

Sokszor szoktam feltekinteni az égre. Sokszor, mélyen és keresve. Mikor a lábam járt, de nem tudtam, merre visz. Mikor csak sétáltam az ismerős és ismeretlen fakó utcákon, a sokszín, káprázó fák alatt... bokrok közt... sehol sem leltem magam. Léptem ugyan, de nem találtam célját... Hisz az ég itt is ugyanaz: Üres!
Mikor kisebb voltam, s nehezen aludtam el, az álmok nem jöttek szememre, kiültem az ablakomhoz, kibújtam az ágyból és a kis lámpásommal szoktam világítani, keresgélni odafenn. Ott, a magosban lehettek az álmaim... így gondoltam. Ilyenkor édesapám nyitott rám, leült mellém. Pont oda, az ablak alá, és halkan figyelmeztetett: „Ne zavard, fiam, a csillagokat!” Kivette kezemből a lámpást és visszatett az ágyamba. Nem mentem vissza az ablakhoz, aznap este nem.
Most megint keresek. Nem álmot, nem is a szemeim lecsukódásához vezető utamat. Most nyitott szemmel keresek, nyílt szemem letakarva... S észre veszem, még mindig vakon megyek. Vajon zavarom-e a nappali eget?
Sokszor nézek fel az égre, sokszor, mélyen keresve őt. Bár pillanataim és éveim telnek így, mégsem láthattam, meg nem találhattam, hogy merről tekint le rám, ha figyel, ha ő vezet egyáltalán.
Mert valamiért megyek, valahova. Ha meg is állok néha, mert a gondolatok mélyéről, végtelen és zavart mélyéről felkelti valami figyelmemet, akkor is a lábam visz tovább, mert ő vezet.
Sokszor felnézek az égre, sokszor, nem találva őt. Én nézem puszta eget, figyelem a fellegeket, és talán (ezzel) zavarom Őt. Én hallgattam, én érzem, de nem lelem, talán nincs velem. Talán egymagam megyek, talán csak a lábam vezet, egy ideig így gondolom. De ha felnézek újra hozzá, s bár nem is lelem, meg nem láthatom, már így is vakon érezem... így is bízom.
Vak bizalom.
De nem maradtam egyedül!"

Tudom, hogy megtaláltad, amit kerestél. És tudom, hogy nem zavarod már a csillagokat. Mert egy vagy közülük.
Bárcsak jobban ismertelek volna.
Bárcsak lenne rá mód.
Nagyon fogsz hiányozni.
Világmegváltó Herceg.

"There is no helping me."
/John Locke/

(...)

"I'll miss you, John. I really will."
/B. L./

Margójegyzet egy új sztorihoz

Nem vagyok több, csak egy mozgó alak a képernyődön.

Csak mert gyáva lennék,
mindent egy képzeletbeli pályaudvarra kell helyezni,
ahol egy kisiklott élet sem mer felszállni
egy más sors vagonjára.

Csak mert gyáva lennék,
félek a búcsúzástól, amit akaratlanul is
már a véremben érzek. Félek végleg kimondani:
elhagylak téged.

Csak mert gyáva lennék,
nem mondanék semmit. Tudod, gyűlölném az embert,
aki felégetné a hidakat
közted, köztem.

Csak mert gyáva lennék,
haragudj most te rám! Helyezd más mederbe életed,
és akkor talán... Talán én sem őrjöngenék
éjjel, egyedül.

Vergődni

Menekülök (előled),
nem tehetem (mert folyton)
utolérsz, (de tudom),
le kell zárni (bennem már ezt)
(mégis) szeretem az emléked
átélni.

Menekülnék (hozzád),
nem tehetem, (nem akarom),
hogy utolérj, (és szeretném)
lezárni kettőnket (magamban),
(de) az emléked
(amikor kell) visszahozod.

Menekülni kell (magam elől),
meg kell tennem, (minden nap)
utolérsz (mintha itt lennél),
lezárnálak (örökké végre),
(de te) szereted az emlékem
feléleszteni (újra és újra).

Pécs, este, hangok, fények

Fénykép

Mostanában egyre többször szakítom ki magamból a soraid.
Azt, hogy mennyire hiányzol,
de legfőképpen csak valamiféle gyűlöletet,
mert emberré tettél.
És most már pár újrakezdést akarok,
no meg azt a néhány mihaszna miegymást:
gyerekévet visszakapni,
tudatlannak lenni,
vagy épp szeretni,
de hát ez nem lenne fair.
Néhány bús csütörtököt -
meg egy két keddet is talán,
a hétvégéket még megengedem;
akkor visszajárhatsz hozzám.

http://www.youtube.com/watch?v=X4-gNN8WRHo
2010. 08. 18.

Képeslapok Horvátországból