Ti

Barát az, kivel a tuja alatt játszol,
Akinek szülinapodon a házában alszol,
Kivel csak úgy buszozol órákon át,
Akinek tudod minden kínját-baját.
Barát az, akivel néha koncertekre jársz,
Aki felhív, hogy merre sétafikálsz,
Akivel napozol nyáron a hátsó kertben,
Akinek kutyáját sétáltattad a hidegben.
Barát az, kivel egy csónakban evezel,
Akivel egy hétig csak májkrémet eszel.
Barát az, kivel egy csapatban játszottál,
Vagy alkonyatkor irodalmat magoltál.
Barát az, aki versre nyitotta lelked,
Aki emberré tett - soha el nem felejted.
Barát az, aki messze van már tőled,
A Tagore sétányon a jobb pad övé lett.
Barát az, akivel évekig levelezel,
Akit higed vízzel öntöttél le egyszer.
Barát az, aki miatt táborba mész,
Egy hét a nyárból? Nem csak ennyit érsz!
Barát az, kivel évente összejársz,
Pápai utcákon fáradtan botorkálsz.
Barát az, akivel van egy közös kanapéd,
Az őzszemű, ki neked adná mindenét.
Barát az, akit lakva ismertél meg,
Akivel kentezel, amit sose nyersz meg.
Barát az, akit egy dunai éjszaka után
Nem veszítesz el - a lelketek közös talán.
Barát az, kivel vadmálnán szörcsögsz,
Vagy a patakparton szalonnával pöszmögsz.
Barát az, aki színházba megy veled,
Aki őrzi az évek háttamláját neked.
Barát az, aki zsepit kért tőled,
Akivel a szigorlatot együtt éled meg.
Barát az, akinek narancsszíve van,
Akivel együtt forgatsz a Király utcában.
Meccset néztek néha, csocsóztok is talán,
És hetekig nevetsz egy-egy szaván.
Barát az, kivel éjjel a lépcsőn beszélsz,
Aki tudja nagyon jól, hogy az álarcától félsz.
Aki számára nem giccs vagy, bár
Életed könnyen lehetne az is talán.
Aki gondol rád, aki verset ír neked
Noshát, mindezt: nagyon jól becsüld meg!

XX

Twenty years has gone so fast...
Ezt is megértük immáron, köszönök mindent, a köszöntéseket, az sms-eket, az ajándékokat, meg azt, hogy velem voltatok. A poszter örökké a falamon lesz:D Robi bácsi 4ever! <3
Tapasztalataim szerint mindenki bepánikol a 2. X-től, de számomra ez a nap is ugyanolyan, mint a többi. Most ez tényleg csak egy egyszerű nap vagy én lettem immunis az érzelmekre? Inkább az utóbbi, ha a bizonyos nagybetűs tükrét nézzük.
Más téma: ma késő délutáni vegetánciónkat az szakította félbe, hogy kidobtak minket az utcára egy mikrofonnal és egy kedves operatőr bácsival. Nem épp így gondoltam az első hírműsoromra, de aminek jönnie kell, az ugyebár jönni fog...

Lüktet

Már érzem, hogy újra élek. Újra érzem a lüktetést. A tavasz közeledte, az enyhébb idő, a kis napsütés, vagy a játszótéri séta teszi? Nem tudom. Mindenesetre jó pihenni, vízipipázni, egy jó baráttal beszélgetni és a másnapi fotózást/forgatást, acélvásárlást, kocsmai beszélgetést, sétafikálást szervezgetni. Ma már gyógyulok, a betegség jegyei már csak nyomokban fedezhetőek fel (bár azt hiszem, ez talán lelki alapú volt). Szóval a holnapi program: botanikus kert, Székesegyház, boltok, Király utca, Jakabhegy, Nemzeti, Becks, meg ami még az agyból kipattan... Csak ne essen az eső.

Jenny vagyok,

igen, ő vagyok. Mert mi annyira egymáséi voltunk, hogy az már szinte fájt. Még mindig azok vagyunk, bár megváltoztatott minket az idő és minden más is. És Neki is meg kellett érkeznie a mi idillünkbe, Neki, kinek odaadtam a szívem, ami régóta volt már a tiéd. Nyilvánvalóan ez is meg volt írva. Meg volt írva, hogy Ő eljön, s én cserben hagyjalak, s te azóta hagysz cserben engem. S végül Ő is cserben hagyott. Most egyedül vagyok.
Érted a szívem kitéptem a testemből. Most már üres vagyok és ha tehetném, belemártanám az ujjaimat a mellkasomba és kitépném a szívem, hogy Neked adhassam a diatézis lüktető masszáját.
Jenny vagyok, Te voltál a társam, Ő pedig az, aki mellett éreztem az életem lüktetését. Jenny vagyok, Téged hagytalak el, hogy Ő játszhasson velem. Jenny vagyok, örökké Jenny maradok, aki még mindig nem tudja, miért tékozolt el Téged, vagy éppen Őt. Jenny vagyok, és próbáltam Hozzád visszatérni. Jenny vagyok, aki az irgalmat nem ismerő libidódnak - úgy tűnik - nem bírt megfelelni. Jenny vagyok, aki most feltépi a sebeket. Jenny vagyok, aki folyton csak önmagát sebzi, s én vagyok az is, aki Hozzá fog most menni, mert Te elhagytál engem.
Elhagytál. Régen.

Rímbörtön

Avagy - Az Osztrigasrác mélabús halála és más történetek
Tim Burton kis könyve eléggé érdekes olvasmány, bár az ára is az, nem igazán lehet megbánni, ha már megvette valaki. Egy kicsit több Burton-re és egy kicsit több oldalra számítottam, de hát semmi sem lehet tökéletes. A kedves kis rajzok Tim tollából is csak a 100. oldal körül kezdenek idegesítővé válni. De mindennek ellenére szuper kis verseskötetet tartunk a kezünkben, ha esetleg oda jutunk...
A kedvenc vers pedig:

Tim Burton: Az ággyá lett lány

Barkát szedett aznap,
mintha az neki járna.
De arca felpuffadt,
mint egy puha párna.

Teste kifehéredett,
hibáit nem őrzé.
A valódi bőr most
tiszta pamutdzsörzé.

Ahogy jött egykor
formás teste létre,
most úgy cserélődött
rugós ágybetétre.

Megsirattam e szörnyű lényt,
sírjatok ti is, rajta ni.
De végre van hol
fejemet álomra hajtani.

Pöszmöszke és Zöld Csiga

Drága februári barátosnéim!!
Nagyon Boldog születésnapot kívánok mindkettőtöknek!
Szeretlek titeket:)

etr

Kreatívvá tette a pécsieket az EKF...

Most

Azt akarom, hogy magyarázz meg mindent!
Minden egyes szót, amit valaha mondtál,
Ha hazudtál, mondd el, m'ért hazudtál!
Miért voltunk mi ketten a tél gyermekei,
Májusban hogy tudtad a havat elfelejteni,
Hogy tudsz továbblépni, te kegyetlen lélek,
Miért, m'ért oly nehéz nélküled az élet?
Az összes pillanat fényéveit mondd el,
Hogy élsz nélkülem? Kérlek! Tudnom kell!
Hogy tudtad letépni kötődésem láncát,
Miért törtél felettem te mindig is pálcát,
Írj le szépen mindent, ezt meg kell most tenned,
Tartozol nekem: a sokból egy embernek.
Mi történt veled? Bár.. jobb is, ha hagyod...
Tőled már nem kérek ezért sajnálatot.
Csak a titkod súgd meg; halkan, ne hallja más:
Hogy megy neked oly könnyen az eldobás?

Úton

Ma éppen hazafele slattyogtam az MTV-ből a csillagos éjszaka hózivatarában, amikor észrevettem, hogy Pécs városa éppen olyan, mint Moszkva. Pontosabban mondva nekem ez jutott eszembe róla. (Bakancslista-bejegyzés: egyszer elmenni Moszkvába.) A további gondolatok pedig csak hömbölögtek, mint kavics a folyóban. Ím.
A Mesterre gondoltam és arra, hogy miért ő volt az egyetlen ember, aki képes volt hinni. Már B. idejében is ilyen kiégett volt a világ? Senki más? Senki nem akart Ha-Nocri-val sétálni a holdsugárösvényen? Egyedül Pilátus? Bár szerény lelkemnek mindig is Woland lesz a kulcsok kulcsa (és rajongunk Azazello és Behemót iránt), szánalmasnak érzem, hogy a Mestert így egyedül hagyta a világ. Azt hiszem, igen, hogy mi hagytuk őt egyedül. Szép az, ha az ember azért hisz, mert a szíve súgja, nem pedig azért, mert mást nem tehet.
Azt hiszem, mindannyian egy kősivatagban élünk, megváltásra várva. Kár, hogy már Woland sem (!) hozza el számunkra sem a Mestert, sem a holdsugárösvényt.
"De jaj, sohasem sikerült elindulnia a holdsugárösvényen, és senki sem lép oda hozzá." /Bulgakov: A Mester és Margarita/
Mégis, addig élek, amíg hiszek. Én hiszem, hogy egyszer mindenki elindulhat egy útra Ha-Nocri-val. Ha nem ezt hinném, nem élnék.

Amikor hazaértem, még mindig esett a hó.

Ébredj

Ébredj! Fáj a szíved helye?
Engem gyötör életem kis erőműve.
Az nem üres: karók és tövisek védik eme
Csöpp találmányt. Telehordtam szénnel,
Hogy éghessen zöld és fekete fénnyel.
Nem érted – ellened: ördögöt, sátánt űzni,
Megtanulni: soha többé benned bízni.
Miattad: lásd Carthago romjait, Rómát lángolva!
Találj rá félelmeim szép városára,
Térj be egy teára, tél-illatúra,
Egy szívet védő kóróból csapolva.
Késed vésse fába, mit érez iránta;
A kis szénhordó talán hazamehet,
Ha ez a vájt szó: a gyűlölet.


Ébredj! A hajnal álmodat törte,
Romjaidból kelj, kérlek, lépj át fölötte!
Megyek haza – a te otthonod máshol van –
Egy Másiknak ígért tartozásom leróttam.
Hangja hófehér, nyugodt havat hozott,
Mikor kézen fogott és másik álmot adott.
És újra miattad vagyok sárba bukott:
Te elrejted: mindig könnytelenül sírsz,
Elbírod és nevetsz, verseket sem írsz.
Én síneken lépkedem és sokszor gondolok rád,
Nem hiszem, hogy innál velem tél-illatú teát.
Mégis öröm jár át: hisz a te szíved nem ég értem.
Lelkem nihilje ellenében létezel Te.
Ami belenyugszik, hogy a tiéd soha nem szerette.

Bundás

Én pici kiskutyám, most már Jézuska oltalmában vagy. Tőled csak szeretetet kapott mindenki, sajnálom, hogy ezt sokszor nem bírtam elviselni. Szeretlek.

"Tudod, közös, hogy meghal, aki él,
S természet útján szebb valóra kél"
/W. Shakespeare: Hamlet/

Tempora mutantur...

Nos, blog, nos, végre...
A napokban mutattak nekem egy idézetet. "Fölkereslek, hogy ne kelljen rádöbbenned: magamra hagytál." Igazán megdöbbentő, hogy akarva-akaratlanul rábukkan az ember egy-egy olyan véresen igaz mondatra más tollából, melyet a saját életére tökéletesen ráhúzhat. Ekkor jön az a bizonyos libabőr, majd a kutatás papír, toll után az örökkévalóság elraktározása utáni áhitattal. Majd az időnként előtúrás: sírás és nevetés vagy újraértékelés. Bármi is ez, elég sokszor megesik...

"Szeretnék aludni, de neked kell a tánc."

Thomas Mann: Tonio Kröger
Azt hiszem, ennyi.