Gondolnom kéne már valamire -
jutott eszembe ma is.
Hogy milyen szomorú:
odafele már havazik,
én meg nem láthatom.
Aztán ez sem tört le igazán,
mint az sem, hogy nem vagy már velem;
talán lassan tanulom
elvarrni a szálakat.
Még szeretem a magányt.
Nem találom mostanában,
hol van az érzéketlenség határa.
Ne aggódj! - mondom majd, amikor
épp egy olyan széken ülsz,
ami velem szemben lesz -
nem vagyok fáradt szeretni,
csak éppen elfogyott a kedvem
pont veled törődni.
Nem rossz:))
VálaszTörlés