Nevess, mert nálatok is így van!

Nahát, így karácsony előtt tényleg megindul mindig ez az áradat az interneten is. Meg is találtam az alábbi dolgot. Vérbeli karácsonyi.
Ja és itt akadtam rá: http://hircsarda.blog.hu/2011/12/21/par_szo_a_karacsonyrol

PÁR SZÓ A KARÁCSONYRÓL

Huszonnegyedike, kénefa, ráérmég, nemérrá, majdholnap, elválok, veszekfát, azjólesz, hogynézmárki, jakérem, akkorazt, mennyilesz, ennyitegyfáért, legyenöt, legyenötfél, legyenhat, jóleszazelső.

Megyünknagyihoz, nemakarok, jönjézuska, minimaxkell, nagyimesél, minimaxkell, mosthagydabba, hozdamackót, eléghárom, csókilonka, köszönjszépen, ilonkáéknakis, mér'nemköszöntél, nembajhabüdös, szálljbe, szálljki, ittanagyi, minimaxkell, hozjézuska.

Hozdfelafát, holatalp, teraktadel, neménraktam, deteraktad, ottszok'lenni, deottnincs, merteraktadel, utlálomakarácsonyt, elválok, megvanatalp, ugyeteraktadel, eltörtbazdmeg, menjteszkóba, félnégybazdmeg.

Holafűrész, szomszédnál, holaflex, szomszédnál, holaszomszéd, zalában, kurvaanyját, aztlátogatja, picsábafával, kellafa, utlálomakarácsonyt, faragomkéssel, deneazzal, deazéles, kenyérvágó, eszünkzsemlét, hozzáltapaszt, úristen, azmégvárhat, bentvannézdmeg, ferde, ésmost, jobbradől, ésmost, mégmindig, ésmost, derondafa, anyád, anyámathagyjukki, teddleakést.

Holadíszek, fentiszekrény, nincsottsemmi, másikszekrény, égőjó, tavalyvettem, nemégbazdmeg, pótizzó, azsemég, picsábaégővel, kellazégő, kontaktosvagymi, tedleakést, leszgyertya, leégaház, nemkellfűteni, szaloncukor, ötkilóvan, fasznakannyi, gyereknekkell, gömbdísz, szalmadísz, alufóliábandió, csengettyű, nincsencsúcsdísz, húzdráangyalt, fenyőttojik.

Csomagoljál, tökpazarlás, akkorfőzzél, főzökpacalt, éntöbbetsemmitnemcsináloknektek, csomagolok, holacellux, papíroknál, holapapír, díszeknél, nincskarácsonyos, nebaszki, vanboldogszülinapot, nebaszki, ráíromjézuska.

Gyertekenni, minimaxkell, gyertekenni, mindjárt, gyertekenni, mindjárt, éntöbbetsemmitnemcsináloknektek, nemszeretemahalat, pedigfinom, minimaxkell, nemjönjézuska, szeretemahalat, elsóztad, mosthagydabba.

Teddfellemezt, minimaxkell, szentestenem, kiskarácsony, nagykarácsony, pásztorok, namitkaptál, nemlegó, nesirjál, legókell, fakocka, le-he-góó-kell, apaisezzel, nemeztkértem, nincsnemez, mondtamlegót, kurvadrága, neagyerekelőtt, nehisztizzél, feldőltafa, kurvaélet, égazégő, mondtamkontaktos, deszépnyakkendő, úgysehordod, akkorisszép, jóalánc, nemkellettvolna, pénznemszámít, ésalegó, kapszanyádtól, nesírjprücsök, szeretlek, énistéged.

Holnapanyádéknál, utálomakarácsonyt.

ennyivagyok

Mindig is azt gondoltam magamról, hogy legalább ez az egy dolog legyen rendben az életemben. Aztán most is csak négyeseket sikerült összeszednem a szemeszterben, szóval nem vagyok több, mint:

Szóval nem vagyok se több, se jobb. Semmi nem vagyok, csak egy nagy adag csalódottság, elkeseredettség, egyedüllét és szánalom.
Nagyon nem jó helyen vagyok. Nagyon nem jól csinálom ezt az életet. VALAMI VALAHOL NAGYON ELROMLOTT. ordítokordítokfigyeljmertordítok

demosttényleg

Hello,
megint én vagyok. Arra gondoltam, hogy beszélhetünk itt sok mindenről, szeretünk, de főleg gyűlölködünk. Aztán ami a "de" előtt van, az ugye mind hazugság.
A lényeg úgyis valami dekadens baromság lesz mindig, amit vagy megértesz vagy nem. Ha egyáltalán törődsz vele.
Végül is az a baj, hogy én itt vagyok, így vagyok, elvagyok, nem vagyok. Mennek, mennek, mindig mennek a napok, aztán sosem lesz más, mindig minden marad ugyanaz. Ittragadtam. Meg az a baj, hogy nincs pénzem elmenni, nincs lehetőségem, nincs semmim, nem tudok lépni, megköt a saját életem és bár véres a kezem, hiába rángatom a kötelet, itt fogok maradni. Annyira szeretnék elmenni, érted, nem itt lenni, látni Moszkvát és most főleg látni a Broadway-t, kitörni magamból.
Figyelj, itt van ez a nagy és csodálatos világ és én nem láthatom, egy négyzetkilométeren élem az életem, ez így mocskosul kegyetlen és igazságtalan.
Fogd már fel, hogy velem is törődni kell, hol vagyok én, mi van velem, mit teszel értem, semmit, semmit nem teszel értem, nem tudok magamtól felállni, nem fogom soha látni Moszkvát vagy a Seminart.
Hello,
ez voltam én, demosttényleg, figyelj nagyon, ordítok és el akarok menni innen.

az élet kegyetlen

Oké, ezt tumblr-en találtam:
i met alan rickman today.

This was my dream, you’ve no idea how much i waited for this, i’ve travelled over 5000 miles just to see him and i did and he is perfect and i was crying so hard he smiled at me and touched my hair and thank me for coming to the play, i gave him the chocolate and the letter i wrote for him and then he signed my playbill, and he asked my name but i was crying so hard i could not speak so i had to spell it again and he actually signed it again. And then we was leaving and he said before he wont take pictures but i asked him, and so he said, well here i am, take it, and so i said, with me! and he smiled charmingly as i’ve imagined so many times and took the picture. I can die now i wouldn’t care. I love him to death. I flew over 5000 miles just to see him, if that’s not love, then i don’t know.

ordítanitudnék. komolyan.

portalmania

Moszkva

egykisséharagszomrá

tanulnomkellenemár

Isten leküldi egy angyalát szeptemberben a földre, hogy nézze meg mit csinálnak az egyetemisták. Az angyal jelent:
A BGF-en tanulnak mint az állat.
Az ELTE-n is tanulnak mint állat.
A PTE-n meg csak buliznak.
Isten leküldi novemberben is az angyalát. AZ Angyal jelent:
A BGF-en tanulnak mint az állat.
Az ELTE-n is tanulnak mint állat.
A PTE-n meg csak buliznak.
Isten leküldi vizsgaidőszak végén is az angyalát, hogy mondja meg mit csinálnak az egyetemisták, az angyal jelent:
A BGF-en már nem is alszanak csak tanulnak.
Az ELTE-n már a paplanokat is kidobták, hogy legyen hely a könyveknek.
Isten:
- és a PTE-n?
- Ott már csak imádkoznak!
-Igeeeeeen? imádkoznak? jó akkor ezeket átengedjük.

másokmondjákhelyettem

eztmuszáj

pain, pain, run away,
came back another day

egymondat

mi is lehet ne ez a cím, valami eredeti kéne, nem elcsépelt, "feketébe fordul", ez lopás, egyébként sem a Falon vagyunk, és itt nem Mások jönnek, vagyis nem is tudom, azt hiszem, már nem vagyok más, neked vagyok csak az, magamnak én csak egyszerűen én vagyok,
én lettem, egy egyszerű szó csak, maradtam is egy kicsit, meg lettem, aki vagyok, egy "többi", egészen jól érzem magam többiként, komolyan mondom, kipróbálhatod te is, úgyis olyan szubjektív ez az egész, légy csak az, akiben jól érzed magad;
figyelj
nem akarom ám feltenni magam, te is tudod, csak nagyon szeretlek téged is, csak azt nem tudom, más vagyok-e neked.
vagy többi

vagy te ki vagy?

Nesze neked, Endre!

Sem tudója, sem mocskos lőre,
sem koponya, sem kitevője
nem vagyok senkinek,
nem vagyok senkinek.

Vagyok: mint minden ember: restség,
részadók, bigott hitetlenség,
kivénhedt mezsgye épp,
kivénhedt mezsgye épp.

Ez baj, de tudok így haladni
keresném szavad lenyugtatni,
Ott várva vártalak,
ott várva vártalak.

Megélt kincsem: földírás, (félek):
Keresném, hogyha szeretnének.
S lennék maradiké,
lennék valakié.

Person of Interest

Még javában tart az indián nyár, de már kapkodhatjuk is a buksinkat erre-arra hétfőként, keddenként... hiszen itt a sorozatszezon! Főleg péntekenként van itt, kora reggel érdemes ilyenkor kezdeni a napot, jó korán; amíg a kávé lefő, éppen átúszik a kalózöbölből a Person of Interest aktuális epizódja a negyedikre.
A sorozat sztorija eddig eléggé egyszerű: adott egy gazdag fazon (Michael Emerson), aki létrehozott 9/11 után (igen, szívfájdalom, de innen indul a történet - az elefánt nem felejt és nem felejti el erre emlékeztetni a világot) egy olyan gépezetet, amely TB-számokat köpköd. A lényeges számok a nagy emberáldozatot követelő "situations", a lényegtelenek pedig minden éjjel kitörlődnek. A gazdag pasi pedig felkeresi a kemény exkatonát (James Caviezel), hogy ugyan már, akadályozzunk meg pár gyilkosságot.

Dicséretes módon a Pilot-ot J. J. Abrams, Bryan Burk és Jonathan Nolan keze fémjelzi, a produkció többi részében azonban nem vállaltak sorsközösséget. Leülsz, megnézed az első részt, aztán meghallod a "lista" és a "számok" szavakat, látod, hogy Michael E. újfent csak infómorzsákat csepegtet, látsz pár ansnittet és flashback-et... Aztán fogod magad és katatón mozgással beülsz a sarokba azt kérdezve ettől az egész nagy világmindenségtől, hogy miért is uniformizálódik ez az elüzletiesedett szép új világ, aztán... Aztán egy hét múlva semmi bajod, mert helyreugrik az univerzum egy kissé, bár feltűnik egypár régi arc, azért ez mégsem annyira egy Lost-alapján-nyögjünk-még-párat-mert-az-jó-de-ha-nem-is-mi-akkor-is-nyögünk-féle szezon lesz.
Caviezel játéka a trailer alapján nem nyerte el a tetszésemet (márpedig egész nyáron csak ennyink volt), de így összességében még bírom is. Kemény kis suttogó hangja, meg a fetrengő lábon lőtt tagok... Megkedveljük, no! Emerson meg csak lötyög eddig, nem nagyon tudunk meg semmi lényegeset a karakterről, ennyit a pultosról is tudok a sarki Tom Market-ből, így enyhén szólva nagyon remélem, hogy a jövőben jobban ki lesznek bontva (az egyébként szépen elindított) szálak. [Én egyébként egy fiúra vagy egy feleségre gyanakszom, de majd megnézitek - vagy nem - és eldöntitek.]

Mindazonáltal a spec. effektek nagyon jók, tudják ezek a fiúk, mi is kell ehhez a sorozatkészítős dologhoz, jól felépített, dinamikus képek és snittek vannak (néha túl dinamikus), de a kritikák jók, csak menjen az idő, legyen mindig péntek (! - érted, mindig péntek...), tudjunk meg többet és nézünk, ítélkezünk, ahogy Kurt mondaná.
De miért a CBS? Most... de most... most ez így... No hát... Damn. Fél szemem nagyon zokog az ABC-ért, a másik szemem meg örül, hogy lát.

Szellemvárosok

No. Először mesélek a Hóleopárdról. Csak egy kicsit... Szóval először is azt rebesgetik, hogy szép időben a radarállomásról ellátni egész Misináig. No, én ezt nem hiszem el, de sebaj. A régi orosz katonai állomás (a fedőneve volt a Hóleopárd) kárpótolt mind a föld felett, mind alatta. A története nem sok: volt ugye egy Varsó, nekünk meg jöttek az oroszok, utána mentek is (nem köszöntek). Az állomás meg itt maradt, pontosan nem is tudom, hány emelet mély lefele. Szóval elég szépen meg lehet nézegetni, hogy mit is csináltak errefele északi testvéreink. Félelmetes volt: van egy helyiség, amit elborított a víz, a falon tájékoztatók oroszul, majdnem minden szobában és teremben képek, infók régről. Meg sötét, iszonyú sötét és nagyon csend és nagyon hideg. Meg mindenhol krétafoltok. Igen, a kréta az kell, meg zseblámpa is.




Bővebben, mozgóbban ITT.
Meg geoláda is van egy pöppet odébb, meg lehet nézegetni ITT. Meg csomócsomó infó az elhagyott orosz bázisról is.

Az elhagyott városban is voltunk, Szentkirályszabadja mellett. Ez is orosz létesítmény, ez is kihalt. Itt sincs semmi, mindent elvittek, ki van fosztva az egész város. Videó a YouTube-on.
Aki a Hajagra menne, vigyen pulcsit, aki pedig a szellemvárosba, az munkavédelmi bakancsot, mert annyi törött üveg van, mint a Die Hard-ban. Vagy még több.
Senki. Sem. Él. Itt.

Happy day, nespa?

Láttam egy filmet a napokban. A főszereplő... Ó! Nem is volt neve. "He". Ennyi. Szóval, "He"-t követhettük végig egy ebéden. A gondolatait. Egy egyszerű embert. Erről sok ötlet jutott eszembe. Nagyon sok.
Eszembe jutott az is, hogy le kéne neked írnom egy napom. Nem azért. Nem azért, mert olyan jó. Nem azért, mert olyan király. Nem szomorú. Csak van. Egy nap. Jó ideje gondolok erre.
Mert
nos, mert nem ismernek. Erre így rájöttem. Azt hiszem, nem engedem eléggé. Nem találkozunk annyiszor, hogy engedhessem. Mert mindennek ellenére mégis a Lulu a legjobb. Ő a best. Mert vele nem kell beszélnem. Nem tudom, érted-e. A Lucával élünk. Nem beszélünk mindig. Nem kellenek mindig nagy beszélgetések, szívömlesztés. Mi csak együtt voltunk. És tudod, mi a fura? Az, hogy akárkivel való beszélgetésemet übereli egy délután. Egy kibebaszott délután, amikor a Luluval csak ültünk, feküdtünk és zenét hallgattunk. Egész nap. Csak mi ketten. Távol a világtól. Nem voltak terveink, nem voltak álmaink. Nem volt más. Nem volt különleges. Nem volt jövő, nem voltak találgatások, tervezgetések. Csak mi voltunk. Múlt sem volt. Mi ketten, egyedül, együtt, meg a Nirvana vagy épp a Black Sabbath (ami náluk "Track" néven futó cd volt). MI, a gitár, a dob, a basszus, a billentyűs. MI és a délután. A semmittevés. A gyönyörűség. A pillanat. Annyira tökéletes volt. A csend és a zaj, a magány és a tartozásélmény teljes jelenléte. Míg élek, nem felejtem el azt a délutánt. Ha van olyan, hogy életed filmje, nos nekem ez a nap a 60 %-át fogja kitenni. Akkor boldog voltam. Úgy emlékszem, életemben utoljára voltam boldog.
És nem azért, mert beszélhettem valakivel. Nem azért, mert szavakat dobálhattam. Hanem mert
mert
úgy hiszem, azért, mert egyszerűen mellettem volt.
És mégsem.
És boldog voltam.
Mert akkor is igazán magam lehettem, amikor ott volt mellettem.
Szeretem, hanem kell játszani.
Szeretek szabad lenni.
Bármennyire szeretsz, még sosem hallgattál meg szerintem egy rockballadát sem. Pedig sírnál rajtuk. Nem tudom elképzelni annak az embernek a lelki világát, aki nem sír a Led Zeppelin: Starway to Heaven c. számán. Persze ez az én felfogásom. Egyszerűen imádom hallani az ujjperceken lévő bőrkeményedések dallamát a bundváltásokkor.
No de.
A napom.
Mondjuk a tegnapi, a mai még nem ért véget.
Na, szóval felkelek. Ébresztőóra. Szép szám, szeretem. Olyan nyugis. Nem ragad ki az alvásból olyan hirtelen. Régóta nem álmodom. Kimegyek kávéért, a Maja már megcsinálta. Jó. Egészen jól esik néha az aprócska figyelmesség. Egy kávé. Jó. Szeretem.
Megiszom. Reggelente mindig felhívom Tesót. Vagy legalább megpróbálom, néha délutánba, estébe csúszunk. Nagyon hiányzik. Emlékszem, régen, amikor kezdtünk felnőni, még mindig egy szobában voltunk. Nem volt akkora lakásunk (házunk) sosem, hogy külön legyünk. Reggelente (és minden napszakban) mindig vitatkoztunk, kinek a zenéjére induljon a nap. Később kezdtünk csak rájönni, hogy szeretjük egymás ízlését és bármelyikünk bármit tesz be, mindegy. Testvérek vagyunk. Szerettük egymást. Elkezdtünk egy játékot. Mindig vesztettem, mert Tesónak mindig is jobb hangcuccai voltak. Szóval, beraktunk egy jó ütős számot és kinek hangosabb a zenéje. Jó játék volt. Elvesztettük a fonalat néha és a másik számot dúdoltuk már. Amikor egyetemre kerültem, már csak hétvégén játszhattunk. Most már Tesó Szombathelyen van. Augusztus óta nem láttam. Hiányzik.
Szóval felhívom. Nem sok duma. Mi van, mi lesz. Fél perc. Csá. Így köszön. Mindig. Utána berakom a kedvenc számát. Mindig meghallgatom Tesó kedvenc számát. Az olyan, mintha itt lenne és nem választana minket el 300 km.
Megiszom a kávét, miközben arra gondolok, hogy nem igazán hiszek Zion-ban. (Road to Zion a Tesó kedvence.) Én inkább másban. Talán. A Purgatóriumban biztos.
Aztán öltözöm, reggel van, menni kell, öltözöm. Le a lépcsőn, megyek, be a suliba.
Suli. Gondolkozom. Először is azon, hogy miért nem vagyok inkább kocsmában ehelyett. Másodszor azon, hogy akarok-e tanár lenni. De ez megint más téma.
Harmadszor azon, hogy ha órán elkezdek belelendülni a kis saját világomba, miért rángatnak ki onnan. Pont valami fontos résznél. Éppen szeretnek ott. Épp boldog voltam. És akkor PTE-BTK, D550-es terem, itt és most soroljuk a kognitív disszonancia öt legfőbb jellemzőjét vagy mondjunk pár példát Hebdidge de/rekontextualizációjára. Nem jelentkezem, bemondom. Akkor nyomassuk. Szép kis vita kerekedik Hebdidge "cut"-elméletéről. Ostobák. Nem tudják, hogy ezen nem kell vitatkozni. Itt nincs vélemény. Itt csak tudósok vannak.
Itt senki nincs sehol.
Vége.
Mennék haza, de éppen nyit a Szenes. A PTE-n ott a legjobb a kávé. És ez nem duma. Sehol máshol sem olyan jó a kávé, mint ott. Ezért imádok pécsi lenni. Ez az én otthonom, az én helyem. Ez vagyok én. Bemegyek, kávét kérek, egy hosszú kávét, tudod, kicsit elfáradtam. Aztán hátrafordulok és már kapom is az Ubul beszámolóját fél órán keresztül. Szeretem a Szilvesztert. Felpörget mindig. Életvidám ember, nyitott, kíváncsi mindenre és mindenkire. Persze ez abban nyilvánul meg, hogy be nem áll a szája, de mégis... Néha a dolgok mögé nézve kincseket találunk. Nekem drogom az Ubul. Hírek. Infók. Bulik. Ivás. Kávé. Most épp Szenes. Felpörget. Nevetünk. Úgy nevetünk, ahogy csak velük tudok. Velük, ajkaiakkal. Igazian. Szabadon. Krusovszky nélkül.
Nem akarok főzni. Néha lehangolódva a főzésről mindig a 60-70-es évek jutnak eszembe. A háziasszonyok - mindig fekete, feltupírozott hajjal képzelem el őket - főzik a vacsit, sürgölődnek a fehér köténykében és mosolyognak. Kiakaszt az a befőttesüvegmosoly. Sokszor hányingerem lesz a főzés helyett.
Otthon film, ágyvetés. Mindig újravetem az ágyam. Külön szisztematikája van. Először a pakróc. Szépen, gyűrődésmentesen. Aztán a lepedő, dettó. Párna, mellette papírzsepi, testápoló (vaníliás!), Benny elefánt és Bebe. Telefon nem. Szentül hiszem, hogy fejfájást okoz, ha a telefonod a fejed mellett van. Nekem nem kell a balhé. Utána Takaró 1, háromrétbe hajtva, az ágy bal felén, majd Takaró 2, amivel alszom. Film. A Hannibal-t választom. "Mondaná-e nekem, hogy szeret?" Mindig összebőgöm magam, de kit érdekel, hisz erről szólnak ezek a másfajta másvilágok.
Felhívom Anyut. Anyu nagyon sokat jelent. Sokszor gondolok arra, hogy másnak már nincs anyukája. Akit felhívhatna. Nekem van. És az én anyukámat tényleg keresztre feszítette a szeretet. Nagyon szeretem őt. Nem merek belegondolni, hogy mit tennék nélküle. Lehet, hogy nem lennék elég erős, mint mások. Lehet, hogy édesanyám után dobnám a mások által legnagyobb kincsnek titulált dolgot, az életet. Nagyon szeretem a szüleimet.
1:36 perc múlva elzsibbad a seggem, szóval megmondom anyunak, hogy most mér leteszem, mert lassan bebábozódom, ha nem mozgok.
Elmegyek a Tudásközpontba, de minden könyv kint van. Feljegyzések az egérlyukból. Akarom. Majd máskor. Csak Block-ot veszek ki, a viccesebb fajtát, minek is nyúzzuk Apa Véres Szívét.
Hívnak. Ja, a Cukifiú. Így volt benn a telefonban. Randira hív. Smink, ruha, cipő. A beszélgetés jó. Mintha egy húron pendülnénk. Séta. Okés. Kéz a kézben. Jól érzem magam. X-re gondolok. Úgy gondolom, hogy lám, nélküle is tudok mosolyogni. Őszintén mosolyogni.
Van valami, amit eddig nem mondtam el, mondja. Imádkozom, hogy a koráról a munkájáról vagy a vallásáról hazudjon, de nem. "Barátnőm van."
Két szó.
Pont most. Pont ekkor.
X.
X, X, édes X, miért tetted ezt velem és miért teszik ezt mások?
Miért érdemlem ezt?
Miért kapom ezt? Olyannyira rossz lennék? Erre gondolok hazafele. Egyedül hazafele.
Azt hiszem, én vagyok rossz.
Tudod, mint egy kalapács. "Megfogod és nincsen benne Isten."
Azt hiszem, így gondolok magamra.
Mint akiben nincsen benne Isten. Pedig próbálkozom ám. Nem is tudnám elképzelni, milyen lenne, ha nem hinnék Benne. Ölnék, rabolnék, fosztogatnék. És nem azért, mert Ő nem tiltaná, hanem azért, mert tudnám, hogy nincs senki felsőbb hatalom, aki vigyázna rám. Ha nincs senkim, a lelkem oda.
Oda minden.
Oda lenne.
Puff. Villanás, ennyi az ember. Elszorul a torkom még most is, ahogy erről írok. Nem akarok olyan világban élni, ahol az Isten nem vigyáz ránk. A szeretteimre. Rájuk. Mindig csak rájuk. Imát értük. Legyen ima mindenkiért, mondom és teszem is, imába foglalva a két mamám, szüleim, Tesó, Jézi, Rémó, Adri, Kati, Maja, Edit, Noé, Anni, Réka, Lulu, Heni, Krisztike és Te.
Mindenki.
Csak ti legyetek boldogok, ne tudjátok meg soha a szenvedés való történetét, gondolom, mikor beírom a kapukódot.
Hazaértem és lefekszem. Ennyi volt tegnap.

"Le akartam rombolni

minden szépséget, amitől megfosztott az élet. Szerettem volna porig égetni az amazonasi esőerdőket. Freongázt fújni az ózonrétegre. Meglékelni a tankhajókat, lecsapolni az olajfúrótornyok tartályait. Meg akartam mérgezni az összes egzotikus halat, amelyeket sohasem kóstolhattam meg, be akartam szennyezni az egész Riviérát, ahová sohasem juthattam el.
Azt akartam, hogy az egész bolygó elérje a mélypontot."
/Chuck Palahniuk: Harcosok klubja/

hallgass

a tárgyakra
egy törött pohárra mondjuk
olyan rövid ez az egész
mint egy lélekzuhany
vagy a fivéred hívása.
a többi meg csak ebéd,
vársz, kapod, eszel
ízleled a májat, mellett, szívet
aztán elfogy ez is
ahogy

mondd,
mid is múlik épp?

rákfene

Már megint a nap. Mostanában a reluxa apró kis lyukain beszűrődő fénypirulákra ébredek. Lyuk a takaró, a paplan, a kezem, minden.
Megint reggel.
Félelmetesen egyedül érzem magam.
Mintha ez nem én lennék. Csak valami
valami
gazda-
test
Használ, de nem tudom, mire.
Senki nincs itt.
A szél meg csak rezegteti a pöttyöket a falon.
Nem tudok aludni reggel.
Folyton erre a fényre ébredek.
Várok.
Statikusság.
Valamiért mégis beindítom újra. Reggelente. Minden reggel.
egy láb
kettő
ajtó kinyit
kávé feltesz
Nézz rám. Élek. Eszembe jut, hogy tegnap megkérdezhettem volna annak a lánynak a nevét, akitől valami eldugott egyetemi ajtó előtt segítséget kértem. Legalább a nevét tudnám. Az arcára úgysem emlékszem. Jobb lenne, ha tudnám, hogy hívják. Határozattan jobb lenne.
Kósza gondolat.
Hadd menjen.
Nézd, a dolgok úgyis mennek. Inkább így,
mint
hisz tudod
mint akárhogy máshogy.

Olvassátok,

szeressétek.
FÉL :)

buszunk van

Klikk. A Zsolnay nagyon messze, tehát úgy határoztam, hogy ez jó vala.

Reszketünk.
Félünk.

Így kellett volna végződnie...:)

Endy: Elaludt

Rorschach meg a viccek

Egyszer hallottam egy viccet: Az ember elmegy orvoshoz. Azt mondja, depressziós. Hogy az élet kemény és kegyetlen. Egyedül érzi magát a fenyegető világban. Az orvos azt mondja, "a kezelés egyszerű. A kiváló bohóc, Pagliacci ma este épp a városban van. Menjen el a műsorára, az majd felvidítja." Erre az ember könnyekben tör ki: "De doktor úr, én vagyok Pagliacci!" Jó vicc. Mindenki nevet. Dobpergés. Függöny...

Pilinszky: Mire megjössz

I'm fine.

Always

Még mindig

szeretem ezt a zenét.

És még mindig félek Frank-től.

"Ezért nem nyerhet soha a Red Sox."

A zajokról

Ilyenkor már semmit sem hallani,
csak a vonatokat.
Mintha én is utaznék.
Lehetnék a zöldruhás nő
a másodosztályon,
elképzelem, ahogy
csikorgón megérkezem
és vár valaki,
talán még a bőröndöm is viszi.
Vagy a fekete kalapos
sovány úriember,
aki továbbmegy,
mert minek is szállna le,
ha nem itt él.
Vagy egy kisgyerek,
aki az anyja vállán alszik.
Neki nincs hova mennie,
mégis otthon van;
ő még így hívja
a családot.
Bárki lehetnék,
valaki más,
próbálom elképzelni
milyen az utasoknak
éjjel hazaérni.

Pajtásom

Már nem is emlékszem a részletekre,
te valahogy megint ott voltál,
olyan hihetetlenül
- mint valami elhagyott tárgy -
kerültél meg újra.
Olyan kedvesen lézengtem
utcákon, hátha megtalálsz,
de a végén
magam mentem haza.
Valami kapualjban várt ő,
éppen elnyomta a csikket,
a rég látott jóbarát
a házába intett.
Mikor ajtót értem
fegyvert is fogott rám,
"elfogadást adok"
- vágta hozzám
a golyót meg a fejbe,
"mert csak oda való"
ennyit válaszolt,
mikor a szívbe is kértem
egypár fáradt golyót.
Nem látom az arcát,
de ő most is itt van,
azt mondja, nincs neve
meg hogy te küldted,
de nem hinném,hogy név nélkül
lehetne élni,
Groteszk-nek nevezem
- te küldted -
te is az vagy nekem.

...

"P: Ne szomorkodj, hogy elmaradt az esküvőd. Mi olyan fontos és érdekes benne?.. Kit érdekel?...
Gyere, menjünk haza, hozom a szalvétákat és a kis tortaszeleteket, majd megesszük este az ágyban..."

Most értem haza

Felvettek! Emellett az élet is csodaszép, szóval "átölelném..."

Kedvesem meséje

Sohasem beszéltél, de
néha volt egy meséd.
Sima szó volt az egyik részlet,
emlékszem a didergős reggelre,
épp valahova máshova vágytam.
Mindig szavakkal a szádon ébredtél,
sosem beszéltél hozzám olyankor.
Te mindig hallgattál a fontos pillanatban,
én meg sose figyeltem a részleteket.
Tudod, van ez az énem, ami folyton élni akar.
Később tűrted a háziállatokat,
kedvesen neveltél, magad mellett tartva;
ilyenkor sok részletet meséltél te nekem
az elmúlt életekről.
Néha meg elfeledett helyekre vittél,
elképzelted, hogy otthon érzem magam,
én meg sokszor késtelek le álmodozásaimban.
Mégis – valamit írnék most
ezekről a mesékről,
most éppen figyelnék rád,
csak épp nem lépdelsz az ablakom alá,
hogy megint elmeséld
szomorú életed
fáradt történetét.

HP 7/2

nem. írok. semmit.

Egyéb rétek és városok

Londoni premier

Szegény kicsi gépem, teljesen meghalt tegnap négyszer-ötször, majd ugyanennyiszer fel is támadt, mindazonáltal erre, pont erre a pár percre teljesen összeszedte magát ő is és az élő adás is, egyszóval "tudod én átölelném az egész világot..."
Mert most volt olyan... Meg egy krán is, szuperságosan gyönyörű...

AZONNAL!

Ugye most már elhiszitek, hogy sok bennünk a közös?:)

Ja és amúgy mi ez a spoiler? Shame on U, world wide web!

Beteszem az emlékkönyvbe

Kis pécsi látképem! Ma láttalak így utoljára...

Orfű, a szívem egyik csücske

Fishing On Orfű

Puha ágyból nézzük a vihart, Orfűn épp megúsztuk, kalandosan hazakeveredtünk, láttunk érdekes fesztiválarcokat, viharkészülődést és miegymást...

7/2

Nektek is feltűnt, hogy az előzetes arról szól, hogy Voldemort ordít????

Our everyday life 13.

- "A kíváncsiság nem bűn, Harry..."
- De a pofátlanság az.

Koncert, Pécs, 30Y

About First Class

A First Class az X-Men filmek történetében egy újabb origins, bár most nem csak egy szereplő háttértörténetét ismerjük meg, ám ez mégsem sűríti be a történetet. Végre megtudhatjuk Bestia és Mystic előéletét, emellett pedig Charles és Erik főszereplőként tűnik fel az ismert kereteken túl ábrázolva.
Egy percig sem érzi a néző azt, hogy a filmvásznon forgó események erőltetettek vagy hirtelenek, mindezek mellett a First Class dinamikus és előremozgató történéseket sorakoztat fel.
A film egyébiránt azon a zseniális párhuzamként felfogható kontraszton alapul, amely a mutáns-ember ellentétet felfogó két pólust mintázza. Egyértelművé válik, hogy választások nincsenek a szereplők számára és az olykor tragikus események áldozatai determinálják őket. Magneto élete üldöztetés volt, Charles pedig egészen más körülmények között érzékelte a másságot; az pedig elkápráztató, ahogy mindkét karakter létrehozza a katartikus élményt a nézőben. Világossá válhat ezen eredettörténet alapján az X-Men oly hagyományossá vált ideológiai koncepciójának magyarázata. A főszereplők közti barátság és különleges kapcsolat kialakulása tragikusabbá teszi a "kisebbség"-ként jelenlévő mutánsok problémáját.
Két dolgot emelnék ki emellett, ami számomra igen meglepő volt. Az egyik Azazel megjelenése, akiről ránézésre megállapíthatjuk, hogy kinek is lesz az édesapja a későbbiekben. Tökéletesen ábrázolta a film a szülők találkozását, valamint egy kis támpontot nyújt azoknak, akik nem olvasták a képregényt.
A másik Sebastian Shaw karaktere. Felettébb elbűvölő képessége tökéletes összhangban áll a világháborút kirobbantó terveivel. Egészen megragadó ez a párhuzam.
Szerencsénkre nyitott vége van a First Class-nak is: a történet folytatódhat, például a valós szereplők megtalálásával és a Cerebro megépítésével, stb...
Azonban a "real-time" eseményekre is kíváncsiak lennénk, mi is történt miután megmozdult az a bizonyos sakkbábu?