Pedig nem is nehéz - mindig ezt mondod,
én meg hogy: nem is érdekel, menjünk.
A kabát az oka szerinted, azért lett csálé.
Sose tudok angyalt rajzolni a hóba.

Aztán a műholdak is,
csak az ablakom fényét látják,
engem már nem,
messze mennek,
utas nélkül,
más helyekre.

Valahol megszökik a figyelem,
olyan helyre képzelem,
ahol egész dolgok vannak,
egészen egyszerűek,
mint a beszélgetésünkben
az üres szavak
vagy ahogy egy másik lányba
beleszeretsz,
nézd,
mert ilyen egészen egyszerű.

A kettő

Nos, hát igazán nem fogom ezt sem túlzásba vinni, csak az első benyomás alapján hirtelenjében levetem a gondolatokat.
Szóval adott volt egy film, Guy Ritchie megalkotta, imádtuk, szerettük, korhű volt, poénokkal tűzdelt, hihetetlen karakterekkel, csodás ruhákkal, szürkéskék londoni égbolttal és a Baker Street 221/B csodás kis "hétköznapjaival". Aztán jött a kettő és egy röpke pillanatig sem fogalmazódott meg a fejemben az, hogy ezt talán el is lehet szúrni. Nos, igazam volt.
Méltó, igazán méltó kis folytatást láthatunk. Egy nagyon kicsit aggódtam, hogy Párizsba helyeződött a történet szála, ennek ellenére nem volt ezzel sem semmi gond: kihagyták a kliséket és a helyszín közel sem volt annyira hangsúlyos, mint amennyire féltem tőle.
A főszereplők most is hozták a jól megszokott formájukat, semmi probléma nem volt velük. A karakterfejlődést kicsit hiányoltam ebben az új változatban - értem én ezt Watson kötődési problémáira -, de oda se neki.
A slow motion snittek nagyon jók voltak, hihetetlenül, bár sokadszori megnézésre már nyújtottnak fogom gondolni. A legjobb megoldás mégis szerintem az a kameramozgás volt, mikor az adott dologgal mozog a kamera és nem az adott dolog mozgását veszi fel. Pont akkor és pont ott és pont addig. Eszméletlenül elképesztő volt.
Kellemes meglepetésként feltűnt Stephen Fry Mycroft Holmes szerepében, bár itt nem az okosabb testvérnek nevezném, inkább a... No, majd kitalálok egy szót, egyelőre csak "a little bit Fry...."

De Moriarty professzorral (Jared Harris) nem nagyon... Vagyis nem tudom. Majd eldől. Nem tudok most még képet alkotni. Nem tudom, hogy szerettem-e. Mármint sok dolgot nem szerettem így első ránézésre (Harry Potter, Lost, Trónok harca, American Horror Story), amiket később nagyon megszerettem. Majd az idő megválaszolja. Jared Harris játékával sincs bajom, egyelőre, kikockázás nélkül. Viszont az nagy szívfájdalmam, hogy a könyvek alapján azért gonoszabbra számítottam. Eszesebbnek, hiszen ő egy tálentum, hát ő Holmes legnagyobb ellenfele! A nagy Moriarty professzor! Aki mindig háttérből irányít, aki mindig megússza, aki még Sherlock eszén is túljár! Erre igazából a film nem igazán világított rá, sőt semennyire se, sőt, ha tovább megyek - és tovább megyek -, akkor azt kell mondanom, hogy egy Blackwood-hoz hasonló karaktert láthatunk. Ezzel amúgy nincs gond és elismerem, hogy azért Moriarty nagyobb dolgokat vitt véghez, de mégis... Egy gonosz karakternek mindig sokkal, de sokkal gonoszabbnak kell lennie ahhoz, hogy a hős legyőzhesse heroikus küzdelemben. No azért mégsem panaszkodom, volt jópár zúzós jelenet, úgyhogy szót se többet.
Így állunk, ennyi voltam, nézzétek, szeressétek.

P. S. szerelmesvagyokrobertdowneyjrba