Ma lehetne újra valami szél,
hogy letépje a leveleket,
igazán szeretem nézni, hogyan
válik meg az élőtől a halott
kapcsolat. Aztán elkószál
forogva, pörögve; úgy tesz,
mintha nem is lenne majd tél.
Nem tudom elmondani ma sem:
mitől lettél te élő,
csak annyi biztos, hogy nem tudok
gyökeret növeszteni.
Valahol elvesztettem a vascsövet,
amit eddig támogattam.
Meg az a sok kisember is; soha
nem értek célba; mindig kopognak
reggelente, már nincs dobozom,
amibe összegyűjthetném.
Miért fogadod mindig
testvéreddé Káint?
Warning!
2010. október 27., szerda
CSINÁLD!
Az egyetemisták élete nagyon komplikálttá válik, miután túlestek a beavatási szertartáson és az első két éven. Figyeljük csak meg a művészileg kialakított fészküket! Találékonyságukat bizonyítja a más kontextusba helyezett tárgyak gyakori és érdekes felhasználási módja. Ha találkozunk egy egyetemistával, soha, de soha ne felejtsünk el minden nap újra és újra bemutatkozni, valamint a fontosabb új információkat újra a tudtukra adni, ugyanis nagyon feledékeny népség. (PécsGeo)
2010. október 26., kedd
Korrektúra
A képzelt megtiszteltetés egy új fogalom a szótáramban. A hirtelen ráébredés után jön, de még a váratlan hátbatámadás előtt.
2010. október 24., vasárnap
1 okos gondolat a Jóbaráttól
"Olvasom a blogod… ha megcseréljük a betűit, akkor boldog. Vajon te most az vagy?"
2010. október 15., péntek
Eszmélés
Csak futott, futott, tudta már, hogy mi felé: nincs megállás, csak hazaérkezés; amint lehet. Tudta, hogy mi következik: tudta nagyon jól, hogy most elkapják és azt kérdezik tőle, ki is ő. Nem fájt neki már semmi, meg kellett tennie. Elég kis ára van a boldogságnak. Néhány ütés az arcra: nem számít. Nem igazán. Mindahhoz, amit majd visszakap. És most itt áll: megkötözött kézzel, vér íze a szájában, tompa zsongás a fülében, szédülés és hányinger. Mégis felnéz és követeli őt. Követeli, hogy itt legyen. Hogy láthassa. Csak egy pillanatra. Ha mégsem sikerülne, akkor is akar egy pillanatot. Az életét odaadná érte. Sír, és észre sem veszi, véresre dörzsölte a kötél a kezét. Térdre kényszerítették, de nem vesz róla tudomást. Csak zokog és ordít őérte. Látni akarja. Érezni.
S végül ráállnak: láthatja. Gyomorforgató várakozással térdeli a port, de végül is hiába: nem ő jön. Tudja, hogy ez az ember nem ő. Ezt ordítja, követeli az igazit. Követeli, ami neki jár. Akarja. Pár ütéssel ez is kivívható. És itt áll most már ő: tisztán és üdén; a mocskos, véres, zokogó lány elé magasodik. Pont így emlékezett rá. Órákig figyelhetné… egy percnek tűnne. Mindig elfelejti minden egyes vonását, hiába próbálkozna felidézni őket. De őt magát sosem felejtené el. Sosem felejtené el a férfit, akit szeretett. Furcsa, mégis valahogyan otthonos látni a rideg arcot, amely még nem ismeri a titkot. Aki nem tudja a múltat, nem érti a hisztérikus zokogást. Aki még boldogtalan. Áll, de nem érti, miért kéri a lány, hogy érintse meg. Nem tudja, mit kaphat vissza. De megteszi.
És most már mindent ért, tudja az első csókot, a sétákat, a szenvedést, az önmagukkal való harcot, felismeri a tükörképet, vágyja az összebújást, akarja a szeretetet. Már tudja: egymáshoz tartoztak, tartoznak, és fognak is.
Térdre borul és sírva öleli szerelmét. Már nincs semmi, amit meg kéne tenni. Már minden rég elvégeztetett. Ma csak fel kell dolgozni, hogy már készen állnak.
S végül ráállnak: láthatja. Gyomorforgató várakozással térdeli a port, de végül is hiába: nem ő jön. Tudja, hogy ez az ember nem ő. Ezt ordítja, követeli az igazit. Követeli, ami neki jár. Akarja. Pár ütéssel ez is kivívható. És itt áll most már ő: tisztán és üdén; a mocskos, véres, zokogó lány elé magasodik. Pont így emlékezett rá. Órákig figyelhetné… egy percnek tűnne. Mindig elfelejti minden egyes vonását, hiába próbálkozna felidézni őket. De őt magát sosem felejtené el. Sosem felejtené el a férfit, akit szeretett. Furcsa, mégis valahogyan otthonos látni a rideg arcot, amely még nem ismeri a titkot. Aki nem tudja a múltat, nem érti a hisztérikus zokogást. Aki még boldogtalan. Áll, de nem érti, miért kéri a lány, hogy érintse meg. Nem tudja, mit kaphat vissza. De megteszi.
És most már mindent ért, tudja az első csókot, a sétákat, a szenvedést, az önmagukkal való harcot, felismeri a tükörképet, vágyja az összebújást, akarja a szeretetet. Már tudja: egymáshoz tartoztak, tartoznak, és fognak is.
Térdre borul és sírva öleli szerelmét. Már nincs semmi, amit meg kéne tenni. Már minden rég elvégeztetett. Ma csak fel kell dolgozni, hogy már készen állnak.
2010. október 14., csütörtök
Napi esetek
1.) Eltapsoltam egy kis pénzt egy új kalapra meg Lost játékra. (Ügyi vagy, Eri.)
2.) Kaptam egy ingyenkávét és cd-t Benkő Dánieltől, akivel még gyors interjút is sikerült készítenem. (Ügyi vagy, Eri.)
3.) Pizzázunk. (Ügyi vagy, Eri.)
2.) Kaptam egy ingyenkávét és cd-t Benkő Dánieltől, akivel még gyors interjút is sikerült készítenem. (Ügyi vagy, Eri.)
3.) Pizzázunk. (Ügyi vagy, Eri.)
2010. október 13., szerda
Boldog Barney-napot mindenkinek!
International Suit Up Day 2010
SUIT
UP
International Suit Up Day 2010
Join the fun of International Suit Up Day 2010 on October 13th! Get together with your friends, SUIT UP and have fun!
Participate in ISUD by doing one of the following:
* Wear a suit to university.
* Wear a suit to work.
* Wear a suit in hospital.
* Wear a suit to school.
* Buy a suit.
* Drink in a suit.
* Party in a suit.
* Watch How I Met Your Mother.
http://internationalsuitupday.com/
namegezis: http://www.youtube.com/watch?v=mbBs2OcR8a8
SUIT
UP
International Suit Up Day 2010
Join the fun of International Suit Up Day 2010 on October 13th! Get together with your friends, SUIT UP and have fun!
Participate in ISUD by doing one of the following:
* Wear a suit to university.
* Wear a suit to work.
* Wear a suit in hospital.
* Wear a suit to school.
* Buy a suit.
* Drink in a suit.
* Party in a suit.
* Watch How I Met Your Mother.
http://internationalsuitupday.com/
namegezis: http://www.youtube.com/watch?v=mbBs2OcR8a8
2010. október 7., csütörtök
Exupéry
"Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását..."
"Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt."
"Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt."
Konklúzió
Van, hogy a sötét szobában éjjel
döbbensz rá egy kis történet közben,
hogy a ma is elment, meg sem próbáltad
már megélni vagy legalább kicsit
létezni egy adott sorban.
Meg hogy mért mosolyogsz,
miközben széttépik az arcod.
Csörög, de most hagyj: kinnt
sincs más, csak tócsák és kövek;
meg pár darabka belőlem valamerre,
ha tetszik, összeszedem.
Aztán éjjel mindig álmodok valamit,
sosem tudom befejezni;
csak hajnalban fogok rá értelmet,
hogy ne kelljen felállnom.
Vagy talán szép lenne máshol lenni
néha, egy tetőn például,
csak továbbülnék, ha alkonyul.
De nem látom,
mi értelme lenne.
döbbensz rá egy kis történet közben,
hogy a ma is elment, meg sem próbáltad
már megélni vagy legalább kicsit
létezni egy adott sorban.
Meg hogy mért mosolyogsz,
miközben széttépik az arcod.
Csörög, de most hagyj: kinnt
sincs más, csak tócsák és kövek;
meg pár darabka belőlem valamerre,
ha tetszik, összeszedem.
Aztán éjjel mindig álmodok valamit,
sosem tudom befejezni;
csak hajnalban fogok rá értelmet,
hogy ne kelljen felállnom.
Vagy talán szép lenne máshol lenni
néha, egy tetőn például,
csak továbbülnék, ha alkonyul.
De nem látom,
mi értelme lenne.
2010. október 5., kedd
ígyvantovább!
No problem, brother...
Mindenki megnyugodhat, megvan az epilóg.
Megvan a túlélés.
Éééés, kezdjük is: 2X14. Let's move it!!:)
Mindenki megnyugodhat, megvan az epilóg.
Megvan a túlélés.
Éééés, kezdjük is: 2X14. Let's move it!!:)
2010. október 4., hétfő
2010. október 3., vasárnap
Egy különleges ember margójára
Megsiratlak. Megsiratlak, édes szörnyem, mert mindent feláldoztál önmagadért. Mert nem tudtál szeretni. Megsiratlak, mert öltél.
Megsiratlak, mert el kellett menned nagyon messzire, és te nem tudtál másokkal élni, így most egyedül kell meghalnod. Mert túl fontos volt minden ahhoz, hogy észrevedd: az igazán fontos dolgok már elmentek. Elvesztettél mindent és te nem tudtál róla.
Megsiratlak, mert egy mocskos, szánalmas, hataloméhes, magamentő önimádó vagy. Mert nem jöttél rá, hogy már nem kell játszani, csak tiszta lappal kezdeni.
Mert mindig számító és hideg voltál. Mert a földi dolgok érdekeltek.
Sajnállak, mert nem tudtál megbékélni.
Mert rossz ember vagy. És mert még sokat kell tenned ahhoz, hogy felállhass arról a padról. Mert gyáva és gyenge vagy. Elfutsz. (Befogadlak.)
És megsiratlak még azért is, mert nem hiszem, hogy megérdemled a bocsánatot. És nem tudom, mikor jön el az idő, hogy méltó lehess rá.
Egyedül maradtál.
Már nem tudsz bántani senkit. Harcolhatsz magadban.
Remélem, egyszer kijutsz majd te is, kedves szörnyem. Én ebben hiszek. Mert csak te maradtál, nekem pedig csak te számítottál. De elbuktál. És megmutattad, hogy olyan vagyok, mint te. Vagy kevesebb.
Remélem, hamar vége lesz. Nem akarom, hogy szenvedj. Megrekedtél, de már jó úton haladsz. Tudod, hogy semmit nem érsz. Ez nem rossz. Csak egy szükséges elismerés. Te nem lehetsz jó. Én sem.
Remélem megtanulsz szeretni, kedves szörnyem. Akkor nekem is menni fog.
Most menj! Sok dolgod van még. Hosszú még az út. Nagyon hosszú.
Meg kell halnod. Megint. Újra és újra.
Hogy megbékélj magaddal.
Hogy végre különleges lehess.
Szeretlek.
Megsiratlak, mert el kellett menned nagyon messzire, és te nem tudtál másokkal élni, így most egyedül kell meghalnod. Mert túl fontos volt minden ahhoz, hogy észrevedd: az igazán fontos dolgok már elmentek. Elvesztettél mindent és te nem tudtál róla.
Megsiratlak, mert egy mocskos, szánalmas, hataloméhes, magamentő önimádó vagy. Mert nem jöttél rá, hogy már nem kell játszani, csak tiszta lappal kezdeni.
Mert mindig számító és hideg voltál. Mert a földi dolgok érdekeltek.
Sajnállak, mert nem tudtál megbékélni.
Mert rossz ember vagy. És mert még sokat kell tenned ahhoz, hogy felállhass arról a padról. Mert gyáva és gyenge vagy. Elfutsz. (Befogadlak.)
És megsiratlak még azért is, mert nem hiszem, hogy megérdemled a bocsánatot. És nem tudom, mikor jön el az idő, hogy méltó lehess rá.
Egyedül maradtál.
Már nem tudsz bántani senkit. Harcolhatsz magadban.
Remélem, egyszer kijutsz majd te is, kedves szörnyem. Én ebben hiszek. Mert csak te maradtál, nekem pedig csak te számítottál. De elbuktál. És megmutattad, hogy olyan vagyok, mint te. Vagy kevesebb.
Remélem, hamar vége lesz. Nem akarom, hogy szenvedj. Megrekedtél, de már jó úton haladsz. Tudod, hogy semmit nem érsz. Ez nem rossz. Csak egy szükséges elismerés. Te nem lehetsz jó. Én sem.
Remélem megtanulsz szeretni, kedves szörnyem. Akkor nekem is menni fog.
Most menj! Sok dolgod van még. Hosszú még az út. Nagyon hosszú.
Meg kell halnod. Megint. Újra és újra.
Hogy megbékélj magaddal.
Hogy végre különleges lehess.
Szeretlek.
2010. október 2., szombat
Játék
Csinálhatnánk kis képzelt dolgokat,
Meg képeket is hozzá:
hogy egy bolond okosan bólogat,
visszanő egy amputált kéz,
hogy szeretet nélkül szabad ölni,
érzelmekkel közösülni,
hogy a szerelmed sosem feled,
valakit erőszakkal műtöttek meg.
hogy nem temettük el a nagyapám,
hogy diófa nő minden egyes utcán.
És akkor majd megmutatjuk
másoknak a mi kis albumunk,
és szomorúak lesznek bizonyára,
mert tudják:
mi enélkül meghalunk.
Meg képeket is hozzá:
hogy egy bolond okosan bólogat,
visszanő egy amputált kéz,
hogy szeretet nélkül szabad ölni,
érzelmekkel közösülni,
hogy a szerelmed sosem feled,
valakit erőszakkal műtöttek meg.
hogy nem temettük el a nagyapám,
hogy diófa nő minden egyes utcán.
És akkor majd megmutatjuk
másoknak a mi kis albumunk,
és szomorúak lesznek bizonyára,
mert tudják:
mi enélkül meghalunk.
De jó lenne, ha ülne itt valaki a széken,
fontos és érdekes emberek mondanák szépen
egy rejtély végét, „szeretlek”-et és titkokat,
vagy hogy az életed miért téged fojtogat.
Mert leghátul nincsenek foltok, ezt jegyezd meg,
és hős csak az maradhat, aki sebekkel felel meg,
ha utána összefutna veled. Vagy épp egy rossz fotón
találkoztunk néha fájón, gondolkodón.
Meg ott a tóparton (emlékszel-e még?),
a lépcsőről néztük a tükör vizét.
És ezer kis titkot beszéltünk mi meg;
de most látod: egy székkel csevegek.
fontos és érdekes emberek mondanák szépen
egy rejtély végét, „szeretlek”-et és titkokat,
vagy hogy az életed miért téged fojtogat.
Mert leghátul nincsenek foltok, ezt jegyezd meg,
és hős csak az maradhat, aki sebekkel felel meg,
ha utána összefutna veled. Vagy épp egy rossz fotón
találkoztunk néha fájón, gondolkodón.
Meg ott a tóparton (emlékszel-e még?),
a lépcsőről néztük a tükör vizét.
És ezer kis titkot beszéltünk mi meg;
de most látod: egy székkel csevegek.
2010. október 1., péntek
ésezígyvanjól.
„Nincs értelme ennek az egésznek” – mondaná most magában mindkettő. Igazából nem sok szép dolog hangozhat el két ember között, akik fájnak egymásnak. Nem nagyon van már mit mondani pár üdvözlő közhelyen kívül. Két fél, egyedül egy visszhangos bálteremben, üres élettel. A férfi mégis azt hajtogatja, jó az élete. A nő nem tud mást; ismétel. A férfi nem hisz neki.
Mert évekkel ezelőtt volt egy keretek nélküli, zabolázatlan nyár. Nem a szeretet, a szex, a kis igazságok, a játék vagy az együtt töltött idő tette különlegessé. Csak az összetartozás. Más semmi. S idővel ez tette ugyanígy félelmetessé.
Nemsokára vége lesz, és már csak emlékképek maradnak a kényszerpárbeszédből. Az estének vége, az ajtók bezáródnak. A nő csak a zakó gallérját fogja két ujja között. Már csak ennyi maradt, amit ma meg kell tenni. Már csak pár emléket kéne szépen, sorjában visszacsempészni a vörös falak közé.
Hiszen ott nem volt hazugság vagy félelem. Egy külön világban, külön időszámításban léteztek. Társadalom nélkül. Minden nélkül tartotta őt a férfi a karjaiban.
A férfi azt kéri, írjon. Mintha fájna neki valami. De csak mintha. A férfi tudni szeretné, mi zajlik a nőben. A nő úgy gondolja, hazudik; és úgy érzi, írnia kell. De sosem teszi majd meg.
És ez így van jól.
Mert évekkel ezelőtt volt egy keretek nélküli, zabolázatlan nyár. Nem a szeretet, a szex, a kis igazságok, a játék vagy az együtt töltött idő tette különlegessé. Csak az összetartozás. Más semmi. S idővel ez tette ugyanígy félelmetessé.
Nemsokára vége lesz, és már csak emlékképek maradnak a kényszerpárbeszédből. Az estének vége, az ajtók bezáródnak. A nő csak a zakó gallérját fogja két ujja között. Már csak ennyi maradt, amit ma meg kell tenni. Már csak pár emléket kéne szépen, sorjában visszacsempészni a vörös falak közé.
Hiszen ott nem volt hazugság vagy félelem. Egy külön világban, külön időszámításban léteztek. Társadalom nélkül. Minden nélkül tartotta őt a férfi a karjaiban.
A férfi azt kéri, írjon. Mintha fájna neki valami. De csak mintha. A férfi tudni szeretné, mi zajlik a nőben. A nő úgy gondolja, hazudik; és úgy érzi, írnia kell. De sosem teszi majd meg.
És ez így van jól.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)