Nincs megírva

Haldoklik a fél életem

Valahogy nagyon elrepült ez a tizenegypár év. Annyira, hogy el sem hittem, hogy már nagyon beteg.
Nagyon kicsi volt, amikor elhoztuk, és nagyon örültünk a kölyöknek. Elfért a két kezemben, pedig még én is csak kölyök voltam.
Emlékszem még, amikor elszakította az Adri nadrágját a csöppnyi kis éles fogaival, no meg én is szakadt farmerban jártam, míg megtanulta, hogy nem szabad harapni. Emlékszem, milyen sokszor ültünk a régi házunk lépcsőjén (mi sosem ki-, mi inkább lementünk az udvarra): a feje az ölemben, én meg simogattam a hosszú bársonyos szőrét, mert túl fáradtak voltunk már mindketten más egyebet csinálni.
Büszke kaukázusi. Ereje teljében. Vérengző fenevad. Plusz rácsokat hegesztett édesapám a kerítésre, mert a kutyánk úgy döntött, hogy nem kedveli azokat, akik a postaládánkat megközelítik. Most pedig... Most édesapám a kétszeres védelmű kerítés előtt térdel, fogja a kutyánk fejét és siratja őt. Én is sírok vele. Akkor törik el a mécses, amikor a lábával a kezünket keresi, ahogyan egykoron megtanítottuk neki a pacsizást. Édesanyám is sír a kocsiban, ő ki sem száll. A kutya harmadakkora, mint fél éve. Az izomsorvadás legyőzte. Csont és bőr. A hosszú szőre ma is ugyanúgy fénylik.
MIndig úgy képzeltem, csak szentimentalista ökörség, ha azt olvastam valahol: "kihunyt a fény a szemében". De amikor édesapám a két kezében tartotta a fejét, láttam, milyen együgyű és ostoba voltam. Kihunyt a fény a kutyám szemében. Már nem is látszik, milyen gesztenyebarna. Már csak fehérséget és vérereket látsz. Már látod benne a halált.
Nemsokára 21 éves vagyok, és a Bundás a fél életemet végigkísérte. Emberek nem tartottak ki eddig mellettem.
És most ott térdelünk apámmal, és egyikünk sem mer szólni, mert elcsuklana a hangunk. Nem akarjuk, hogy lássa, hogy félünk. A kaukázusi farkasölők nagyon okosak. Tudja, hogy haldoklik.
Soha állat még így nem nőtt a szívemhez. Sokadszorra kell rájönnöm, hogy teljes szívemből gyűlölöm a halált.
Mert soha még egy ilyen kutyám nem lesz.

/2002/

P

Maholnap tényleg eljöhetnél -
hogy ne csak beszéljünk erről,
unom, hogy nélküled kell lennem
hogy nem beszélhetek,
hogy üresek a járatok,
hogy nincs rajtad kívül más,
Egyetlen Ulpius,
hogy nem láthatod magad bennem,
minden nap megerősítve
valami rég elvesztett
szép jó dolgot
találhatnál
ha itt lennél
ha maholnap eljönnél -
hogy ne csak beszéljünk erről
segítenélek megkeresni;
de mások van helyetted,
dőre együgyűk,
mi meg elveszünk:
a bőrfotel és a kávé,
a gang meg a tejivó:
a mi dolgaink
messze vannak tőlünk,
szóval maholnap eljöhetnél -
hogy ne csak beszéljünk erről.

Our everyday life 12.

- Hol van a Labello-m?
- GYakran Ismételt Kérdések...

Our everyday life 11.

- Ő még szűz? Nem feküdt le Chamberlain-nel?
- Ő egy pap!!!
- De le fognak feküdni, nem?!?
- Az egy dolog.

Extremitas

Pár dolog azért megmaradt
most veszem csak észre
minden ugyanaz
csak elhagytam valamit
hogy is mondhatnám
van tudod egy utad
vagy reményed, vágyad épp
nem használod
csak cipeled egy zsebben
aztán hirtelen kiszökik
elhagyod valahol
úton, fiókban, levélben
és minden marad ugyanaz
de te már
soha nem érzed
azt a kis puha
kézmeleg fecnit
a részedet
pont a kezedbe illett
mert az már
örökre elveszett.

Naná!

"Everyone's a hero in their own way,
you, and you and mostly me! - And you..."
/Dr. H. Sing Along Blog/

Ilyen

Elmentem keletre
ő meg szépen délnek,
így lett hát vége
ennek a mesének.

Utánam jött délről,
én elszöktem nyugatnak
így növeltem én most
a távot nagy falaknak.

Aztán menekülnék
érted bárhová már
eldobnám a hajszát
hogy végre megbocsássál.

De te karót húztál
az élet folyamába
meg is akasztottad:
az életednek ára.

És most már ott tartasz
hogy feleségül kérsz már
egy nőt, mert utána
évek óta kajtatsz.

És hogy mi lesz velem?
Ki mondhatná már meg?
Évekig várok rád,
mert ilyen a szerelem...

Képzeletbeli búcsú

Mikor tanulod meg,
hogy ne nevelj rabszolgákat?
Lehetnénk együtt,
s ha már ezt ignoráltad -
hagyd meg nekem a csöndeket,
átfázós, hideg éjeken,
az úton, ha látom lábnyomod,
mely ugyanitt, évek óta pihen.
Talán épp itt jártál te is
régi idők hercegnőivel,
kik ajkadra méltók voltak
ittál-e kávét a kedvenc helyemen?
Fáztál a csúszdánál?
Vártad-e a tavaszt?
Hogy a hegy alatt sétálj,
megtetted-e azt?
Tapostad az ösvényt, melyen
ma is járok?
Élted-e az álmot,
melyet most kívánok?
Vártál-e rám akkor,
ahogy én most rád...
Tudtad, hogy mi leszünk
az örök szerenád?

Utána

Ilyenkor fél négykor talán
kicsit másképp van minden.
Nem tudom, hogy bizonyítsam be,
hogy nő lettem abból a lányból a képen.
Meg a hangok - tudom, hogy hazudtál -
álmokból riasztanak; olyankor
igaznak látom magunkat.

gyáva vagy bennem és képmutató

és azt, hogy mégis a részem vagy
nem a szív-
de ahhoz közel álló
fontos rész
nélküled összeomlana ez az egész
meg hogy placebo vagy
csak soha nem mondd ki, kérlek
mert akkor én sem hinném már
- egy kísérlet így ér véget
valamiféle összetartozás-élményre
vagy hogy is mondják ezt
(nem ismerem a szót - nézd el nekem)
no meg te sem- ebben is hiszek.
Meg hogy valamiféleképpen
bennem fogsz élni mindig –
és én benned ugyanúgy,
ahogy egy porszem táncát nézed
egy sugár fényben.

Dustin Hoffman Orákuluma

Hát igen, régóta foglalkoztat ez a kérdés engem is, de ma megláttam egy képet a neten, és gondoltam, felmászok totallylookslike-ra, és feljegyzem eddigi megfigyeléseimet és kutatásaimat a témával kapcsolatban.








Összegzés: Igen, Dustin Hoffman MINDENKIRE hasonlít!