nyugoggyále

Vizsgaidőszak, szakdolgozat, kurzusfelvétel, etr, továbbtanulási határidő...
Húú, hát karcol az ideg...
De megnéztem ezt:
http://www.nyugoggyale.hu/klasszikusmodszerek/
Kicsit most már jobb...

VÉGRE

MEGJÖTTÉL TE KIS HÜLYE:D

Fingoizmus

Régen írt vers, meg is kell magyarázni. Éppen egy éve a szigorlatra készültem, és az egyik "tudós" elmélete a következő volt: "Vagy igen, vagy nem.!" Pont. Nomármost. Felhúztam magam, írtam egy "verset":
Express mint kifejezni.
Kifejezem: imádok élni!
Kéremalássan, ez az új műfaj tán,
Mit nekünk a nihil, a magány.
A rothadó féreg-világ poshadt leve
Áramlik szorgosan, folyik ereink gödreibe.
Halott fák tarkítják csendünk,
Borúsan sötét dolgokba belekezdünk.
Fekete szemünk nem villan a fényben,
Sárban fekszünk egy szerelmes lényben.
Felduzzadt kezünk bomló arcokat
Simogat, sápadt-szeretőn betűket írogat.
Tobzódunk a szellemvilág holdfázisán,
Néróvá zuhanunk egy mocskos éjszakán.
Szép szörnyek fájón merengve
Bámulnak árnyakat keletre.
A kopár tájon vér csorog,
Ezek mind mi: te vagy és én vagyok.
Karom csonkjával válladhoz érek,
Ajkad íve már az enyészeté lett.
Ölés-marta melled alatt fagyos kő.
Fülledt létünk hasztalan: túl sok az idő.
Vágytam e szép új világ átkát,
Mint menyasszony fekete rózsáját.
Egy bús vihar arcod talán tisztára mossa,
De addig az enyém párjaként lesz a romlás kárhozottja.

Megint csak egy részlet...

Nem tehetett róla, de folyamatosan emlékeztetnie kellett magát arra, hogy most ne kövesse el a hibát. De persze ő tehet róla. Mindig ez a közelkerülés. Egyszerűen nem tud lemondani arról, hogy tartozzon valakihez. Akkor sem, ha már ezer helyen érezte magát igazán otthon, és ezredszerre is ajtót mutattak neki. Nem tehetett róla. Szerette azt hinni, hogy ez az ő ágya, az ő otthona, az ő álmai. Kellemes fikció.
Nem tudta, hogy az igazi lakó mit fog szólni, ha belép. Végtére is ő itt csak átmeneti – a mandátuma pedig lejáróban van már rég. Akár félhetett is volna, amikor meghallotta a közelgő lépteket, de valójában örömöt érzett. Boldog volt, hogy ma estére már nem marad egyedül a gondolataival. És a férfi közelsége is boldoggá tette.
- Megjöttél… - mondta.
- Engem nem kell várnod. – felelte csendesen.
- Nem. Tudom. – a lány arcát a fájdalom ostromolta – Mennem kell.
- Miért épp most mennél? Maradj.
A lány pedig maradt, de nem volt képes eldönteni, hogy a férfi szeretné-e, hogy menjen. Mert ő szereti a férfit. Ő maradni szeretne.
A kőszívű, fáradt lakó pedig bezárkózott jégszobájába, és magával vitte minden vélt és valós érzelmét. Még sokáig képtelen volt elaludni, miután becsukta az ajtót. Nem tudta, hogyan tartsa maga mellett holnap is a lányt.

Távlatok

Így voltunk

Ott voltunk, így voltunk, együtt voltunk, jó volt, itt a link:
http://www.youtube.com/watch?v=CpOgajKQDII
Nézzétek, szeressétek, rajongjatok.

Divelli a caro, res est durissima, amico.

Akkor csak nevetni voltam képes,
meg az arcod kézkeretbe tenni.
Talán akkor lépett le a fényes
énekes a kis színről valamit inni,
vagy meglehet, épp fényképezkedni
tinilányokkal, valami régi baráttal,
és nem tudták, mi ez a nagy semmi
a zsongás helyén, azután egy pillanattal,
hogy megjöttél.
Persze ez így nem igaz - a világ élt,
a tömeg nem törődött velünk,
a vokál meg csak tovább beszélt;
adta, amitől boldogok lehetünk.
Megkérdeztem volna, mi van a sokéves
hallgatásoddal - te meg táncba húztál:
"Ne rontsd el az estét, édes."
Akkor tudtam: soha el nem múltál
létezni valamelyik torz soromban.
És én azóta is táncolok - nem alszom,
azt hiszem, mindez miattad van,
itt van megint: papír, toll, balkon...

Folyton itt van ez a gondolat,
nem hagy nyugodni: hajnalegy.
Túl fontos vagy nekem ahhoz,
hogy én is az legyek neked.

"Egy keveset álmodhatsz

még nekem,
tégy úgy, hogy nem búcsúzunk el sosem..."

"Nincs

köztük semmi, közöttünk semmi nincs..."

Our everyday life 10.

- Imádom Jean Reno-t.
- Jaja, akkorát alakított a Mozillában is... :)

"Szerelmes titkaink óvta az árnyék,
hogy ne égesse tűzijáték,
mely ricsajos partról szakadt az égre,
itt magunk lehettünk, önmagunk végre..."

mostezvan

mindenegyessorbanezvan