Megsiratlak. Megsiratlak, édes szörnyem, mert mindent feláldoztál önmagadért. Mert nem tudtál szeretni. Megsiratlak, mert öltél.
Megsiratlak, mert el kellett menned nagyon messzire, és te nem tudtál másokkal élni, így most egyedül kell meghalnod. Mert túl fontos volt minden ahhoz, hogy észrevedd: az igazán fontos dolgok már elmentek. Elvesztettél mindent és te nem tudtál róla.
Megsiratlak, mert egy mocskos, szánalmas, hataloméhes, magamentő önimádó vagy. Mert nem jöttél rá, hogy már nem kell játszani, csak tiszta lappal kezdeni.
Mert mindig számító és hideg voltál. Mert a földi dolgok érdekeltek.
Sajnállak, mert nem tudtál megbékélni.
Mert rossz ember vagy. És mert még sokat kell tenned ahhoz, hogy felállhass arról a padról. Mert gyáva és gyenge vagy. Elfutsz. (Befogadlak.)
És megsiratlak még azért is, mert nem hiszem, hogy megérdemled a bocsánatot. És nem tudom, mikor jön el az idő, hogy méltó lehess rá.
Egyedül maradtál.
Már nem tudsz bántani senkit. Harcolhatsz magadban.
Remélem, egyszer kijutsz majd te is, kedves szörnyem. Én ebben hiszek. Mert csak te maradtál, nekem pedig csak te számítottál. De elbuktál. És megmutattad, hogy olyan vagyok, mint te. Vagy kevesebb.
Remélem, hamar vége lesz. Nem akarom, hogy szenvedj. Megrekedtél, de már jó úton haladsz. Tudod, hogy semmit nem érsz. Ez nem rossz. Csak egy szükséges elismerés. Te nem lehetsz jó. Én sem.
Remélem megtanulsz szeretni, kedves szörnyem. Akkor nekem is menni fog.
Most menj! Sok dolgod van még. Hosszú még az út. Nagyon hosszú.
Meg kell halnod. Megint. Újra és újra.
Hogy megbékélj magaddal.
Hogy végre különleges lehess.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése