Csak a gond

Van egy jól megszokott pillanat, amikor az ember megnyugszik egy bizonyos szinten, hiszen már tényleg túl van valaminek a törtrészén, és azt hiszi, hogy innen már nem lesz nehezebb, mert a kezdet már kész. Már csak sodródni kéne az eseményekkel meg a gyors napok egymásutánjával. No és miért kell, hogy jöjjön az a pont, amikor rájövök, hogy egész eddig valahogy rossz úton jártam és valami egész mást akarok csinálni? Hát ezt nevezik a döntésképtelenséggel párosult szívásnak.