Sajnállak

Mert végérvényesen elveszítetted legdrágább kincsed.
Sosem tűztél szép vadvirágot gomblyukadba,
Nem voltál képes, hogy magad embernek tekintsed,
Nem értetted a verseket a domboldalba.

Sajnállak
Mert már nincs meg a kis világ,
Melyet kitártam számodra tán.
Önzésedből nem lesz, aki kirág:
Nem lelsz megváltóra senkiben ezután.

Sajnállak
Mert elhagytalak. Már magadra maradtál.
Egyszerű kis életed merő gyalázat;
Nem tiszteled önmagad, s így engem sem tudtál.
Hát maradj magad! Nekem nem kell az alázat.