Elveszett

egy óra a mai napomból, amivel magamnak sem tudok elszámolni. Felkeltem, és egyszercsak már nem volt meg. Hogy hol voltam, mit csináltam, az számomra is rejtély maradt. Meglehet, hogy ez a nap a fogalmatlankodás jegyében fog eltelni. Vagy éppen hét. Vagy az év, talán az élet. Mindenesetre eléggé viccesen kezdi elveszíteni az uralmat az ép elméje felett az ember, ha jól belegondolunk. Más szempontból persze ijesztő is lehet, egyelőre csak próbáljuk pótolni hiányosságainkat, felvenni az elejtett szálakat, megpróbálni észnél lenni, és újrakapcsolódni ahhoz a bizonyos körforgáshoz. A folyamatos koncentráció a lényeg, nomeg persze nem szabad egyedül maradni, mert a csukott ajtó mögött senki sem hallja, ha segítségért kiáltasz. Utána meg már tulajdonképpen teljesen mindegy. Ha jól belegondolok - ami jelenlegi állapotomat tekintve igazán nagy szó -, valójában már most is teljesen mindegy.