Félreértés ne essék! Nem kívánok én sem Berzsenyi, sem Choderlos de Laclos nyomán ténferegni. Valójában sem jogom, sem tehetségem nincs ily nagy babérokra törni.
Mégis van egy-két el nem hanyagolható gondolatfoszlányocska, melyek publicitást igényelnek. Nostehát:
"Szia,
Igen, igazad van. Bocsánatot kértél. Csak lehet, hogy nem abból áll az élet, hogy te vagy a ..., bocs, ilyen vagy, sajnálod és az emberekben ezzel a megbocsájtás generálódik. Egy szóval nem lehet helyrehozni mindent.
Nem sértődtem meg, nem szokásom a gyermeteg gondolkodás, viszont szokásommá vált a fájdalom érzése. Sajnálom, ez fájt, a körülményeket tekintve.
Nem írtam. Igen, nem írtam. ("Tudom, mit fogsz mondani. Azt, hogy hitszegő vagyok...") Nem írtam, mert nem tudtam. Mert nem akartam. Mert nem volt kedvem. Nem baj. Nem akarom, hogy tudd. Nem értenéd meg. Azt hiszem, most azt gondolod, hogy persze, nem írom le. Nem mondom el. Úgy érzem, az a baj, hogy nem ismersz eléggé. Hogy nem hiszel nekem. Hogy nem tudod, mi miért történik velem. Fogalmad sincs annak a mélységéről, amit érzek. Egyszerűen sosem leszel azon a hullámhosszon.
Rá kellett jönnöm (persze egy kis segítséggel), hogy csak rajtam múlik minden, senki máson. És majd egyszer talpra fogok állni. Magamtól. Úgy, ahogy kell.
(...) Mert semmi sem változik. Ezt jegyezd meg. Semmi.
Konklúzióként annyit, hogy senkit sem keresek. Mert nincs időm rá. Nem, ez nem igaz. Van időm. Szubjektív, megélt időm nincs. Nincs se időm, se erőm veszekedni. Nincs szükségem megváltókra.
Sajnálom, hogy nem tudok és soha nem is tudtam olyan barátnőd lenni, mint amilyennek te engem hittél. Leginkább azt sajnálom, hogy soha nem tudtam/mertem megmutatni az igazi arcomat.
Sajnálom."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése