Hello,
megint én vagyok. Arra gondoltam, hogy beszélhetünk itt sok mindenről, szeretünk, de főleg gyűlölködünk. Aztán ami a "de" előtt van, az ugye mind hazugság.
A lényeg úgyis valami dekadens baromság lesz mindig, amit vagy megértesz vagy nem. Ha egyáltalán törődsz vele.
Végül is az a baj, hogy én itt vagyok, így vagyok, elvagyok, nem vagyok. Mennek, mennek, mindig mennek a napok, aztán sosem lesz más, mindig minden marad ugyanaz. Ittragadtam. Meg az a baj, hogy nincs pénzem elmenni, nincs lehetőségem, nincs semmim, nem tudok lépni, megköt a saját életem és bár véres a kezem, hiába rángatom a kötelet, itt fogok maradni. Annyira szeretnék elmenni, érted, nem itt lenni, látni Moszkvát és most főleg látni a Broadway-t, kitörni magamból.
Figyelj, itt van ez a nagy és csodálatos világ és én nem láthatom, egy négyzetkilométeren élem az életem, ez így mocskosul kegyetlen és igazságtalan.
Fogd már fel, hogy velem is törődni kell, hol vagyok én, mi van velem, mit teszel értem, semmit, semmit nem teszel értem, nem tudok magamtól felállni, nem fogom soha látni Moszkvát vagy a Seminart.
Hello,
ez voltam én, demosttényleg, figyelj nagyon, ordítok és el akarok menni innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése