Sohasem beszéltél, de
néha volt egy meséd.
Sima szó volt az egyik részlet,
emlékszem a didergős reggelre,
épp valahova máshova vágytam.
Mindig szavakkal a szádon ébredtél,
sosem beszéltél hozzám olyankor.
Te mindig hallgattál a fontos pillanatban,
én meg sose figyeltem a részleteket.
Tudod, van ez az énem, ami folyton élni akar.
Később tűrted a háziállatokat,
kedvesen neveltél, magad mellett tartva;
ilyenkor sok részletet meséltél te nekem
az elmúlt életekről.
Néha meg elfeledett helyekre vittél,
elképzelted, hogy otthon érzem magam,
én meg sokszor késtelek le álmodozásaimban.
Mégis – valamit írnék most
ezekről a mesékről,
most éppen figyelnék rád,
csak épp nem lépdelsz az ablakom alá,
hogy megint elmeséld
szomorú életed
fáradt történetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése