igen, ő vagyok. Mert mi annyira egymáséi voltunk, hogy az már szinte fájt. Még mindig azok vagyunk, bár megváltoztatott minket az idő és minden más is. És Neki is meg kellett érkeznie a mi idillünkbe, Neki, kinek odaadtam a szívem, ami régóta volt már a tiéd. Nyilvánvalóan ez is meg volt írva. Meg volt írva, hogy Ő eljön, s én cserben hagyjalak, s te azóta hagysz cserben engem. S végül Ő is cserben hagyott. Most egyedül vagyok.
Érted a szívem kitéptem a testemből. Most már üres vagyok és ha tehetném, belemártanám az ujjaimat a mellkasomba és kitépném a szívem, hogy Neked adhassam a diatézis lüktető masszáját.
Jenny vagyok, Te voltál a társam, Ő pedig az, aki mellett éreztem az életem lüktetését. Jenny vagyok, Téged hagytalak el, hogy Ő játszhasson velem. Jenny vagyok, örökké Jenny maradok, aki még mindig nem tudja, miért tékozolt el Téged, vagy éppen Őt. Jenny vagyok, és próbáltam Hozzád visszatérni. Jenny vagyok, aki az irgalmat nem ismerő libidódnak - úgy tűnik - nem bírt megfelelni. Jenny vagyok, aki most feltépi a sebeket. Jenny vagyok, aki folyton csak önmagát sebzi, s én vagyok az is, aki Hozzá fog most menni, mert Te elhagytál engem.
Elhagytál. Régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése