Ébredj

Ébredj! Fáj a szíved helye?
Engem gyötör életem kis erőműve.
Az nem üres: karók és tövisek védik eme
Csöpp találmányt. Telehordtam szénnel,
Hogy éghessen zöld és fekete fénnyel.
Nem érted – ellened: ördögöt, sátánt űzni,
Megtanulni: soha többé benned bízni.
Miattad: lásd Carthago romjait, Rómát lángolva!
Találj rá félelmeim szép városára,
Térj be egy teára, tél-illatúra,
Egy szívet védő kóróból csapolva.
Késed vésse fába, mit érez iránta;
A kis szénhordó talán hazamehet,
Ha ez a vájt szó: a gyűlölet.


Ébredj! A hajnal álmodat törte,
Romjaidból kelj, kérlek, lépj át fölötte!
Megyek haza – a te otthonod máshol van –
Egy Másiknak ígért tartozásom leróttam.
Hangja hófehér, nyugodt havat hozott,
Mikor kézen fogott és másik álmot adott.
És újra miattad vagyok sárba bukott:
Te elrejted: mindig könnytelenül sírsz,
Elbírod és nevetsz, verseket sem írsz.
Én síneken lépkedem és sokszor gondolok rád,
Nem hiszem, hogy innál velem tél-illatú teát.
Mégis öröm jár át: hisz a te szíved nem ég értem.
Lelkem nihilje ellenében létezel Te.
Ami belenyugszik, hogy a tiéd soha nem szerette.