Végülis elveszik majd minden belőled,
ami a vérlökőben még benne maradt,
Maradna díszben a szív; de nélküled
a fűző leesik a fáradt test alatt.
A múló nap segíteni fog
elhagyni rejtett foszlányaid,
ne öltöztesd, ami már elfogy;
egy álmodó csak becsapja vágyait.
S talán elfogyott a vágy is,
ami annyira hajtott érted,
nem éri meg a misét Párizs;
múlik a kötődés, az a nagyon féltett.
És amikor már egymás arcára
sem emlékszünk, megélt lesz majd életünk
(visszatérő kósza illatok dacára),
mert végre végleg mindent elvesztettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése