Guy Ritchie valójában nem igazán tartozik a kedvenc rendezőim közé, de ezt a filmet jobban megcsinálta, mint bárki tudta volna. A zene annyira holmes-os, hogy már szinte fáj, és mindig a legjobb pillanatokban hangzik fel. A képi világ hiteles, bár a korabeli Angliához képest kissé előrehaladottnak találtam. Különlegesek és éppen a Holmes-történetekbe illőek az elemző és a lassító snittek: bár többszöri nézésre már egy kicsit szájbarágósnak tűnnek. (Node melyik detektívtörténetben nem?)
Az események jók, a történet fordulatos felgöngyölítése is parádés: ez nem egy olyan "elalszom-rajta" film. Mindennek ellenére nekem icipicit szenzációhajhásznak tűnt a mágia belekeverése.
Robert Downey jr.-ra sajnos még mindig nincsenek szavai a magyar nyelvnek.
Említsük meg a legnagyobb kritikát kapott jellegzetességet is: egy teljesen másfajta Sherlock tárul elénk, mind kinézetben, mind jellemben. S újonnan már ő fut Watson után, akinek eszében sincs őt "kedves barát"-nak hívni. Volt szerencsém kemény 20 földi évem során elolvasni valamennyi művet Sir Arthur Conan Doyle munkásságából, és látni valamennyi filmet, sorozatot és feldolgozást a Holmes-körben. Tehát úgy gondoltam, hogy eléggé vaskalaposként ülök be a moziba a saját kis elvárásaimmal. Ennek ellenére nem azt kaptam, amit vártam. Mindazonáltal valahogy mégsem zavar az új felállás, sőt: túlontúl rajongok is érte. Túltúltúl... Dehát jó ez így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése