Van egy történet a békáról és a skorpióról.
A skorpió át akart jutni a folyó másik oldalára, de híd híján ez lehetetlen volt, mivel úszni sem tudott. Egyszercsak megpillantotta a békát, és ezt mondta:
- Béka, kérlek, vigyél át a folyó túloldalára a hátadon!
- Dehogy viszlek, hát megmarsz és meghalok! - mondta a béka.
- Miért marnálak meg, hisz akkor mindketten elsüllyedünk.
A béka elgondolkodott ezen és végül beleegyezett a dologba. Felvette a skorpiót a hátára és már félúton tartottak, amikor a skorpió hirtelen megcsípte.
- De hát miért tetted ezt? - kérdezte a béka - Most mindketten meghalunk!
Erre a skorpió:
- Sajnálom. Ilyen a természetem.
És mindketten elmerültek a habokban.
Néha elgondolkodom, hogy mindannyian békák vagyunk, mert olyan vakon hiszünk szinte bárkinek; nem akarjuk elhinni, hogy vannak a világon olyanok, akik hazudnak. Olyanok, akik bántanak. Te és én. Szerencsétlen reménykedők.
Viszont skorpiók is vagyunk, mert soha senki nem adja fel önmagát, bármilyen is legyen az a belső lény. Mert sosem változik semmi. Mert képtelenek vagyunk változtatni. Itt van bennünk, örökké elpusztíthatatlanul. Bennem, Benned. Szánalmas gyengék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése