Összecsomagolhattad volna azokat a harmatcseppeket a széken.
Mert most más pakol el helyetted, elég keményen.

Aztán elmentél fáradt-búcsúzón.
Akkor kezdtem belenyúlni a szemekbe.

És mára tudom a testből kilépő üzenetét.
Kár, hogy az összes csak egy mocskos jelkép;
és sárosak és büdösek és rothadók és néha fájnak,
és hajnalkettőnegyvenhárom vagy mittomén, na akkor visszajárnak.
Elviszik az éjjel fátylát,
ki is oltják szép máglyáját.
Vidd már el a hazug könnyeid!
Mert szétzilálják ágyam lepleit...

1890

Mondd, ismered-e a csöppnyi teret,
Ahol fák ölelnek egy feszületet?

Jártál-e már e békés szegleten,
Amerre múlt századok lábnyoma pihen?

Búsultál-e az entekkel egy alkonyon,
Itthagytad-e szíved egy fájó hajnalon?

Éreztél-e őserőt a fáink körében,
Könnyeztél-e az éden langyos szelében?

Néztél már fel a lombokra, merengve:
Miért vagy oly picin a világra teremtve?

Akartad-e tudni, miért neveltek hét entet,
Hogy búsan öleljenek egy keresztet?

Mechiat Zina: Reggel

Nos, igen, sajnos nesze neked, Utcazene, már tudom, hogy azért nagyon hiányzott a Sörpince előtt olvasgatott FÉL (Fiatal Értékteremtő Lap). Tesó azért hozott, muszáj is ideírnom a fent említett értékteremtőt és művét.

Mechiat Zina: Reggel

"Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban."


...meg amikor eljátszottuk azt a Radnóti
verset.
(De te nem indultál el a mérföldkövek
között a sárban, csak álltál ott, meg véresre
csókoltad a számat.)

Aztán belekarcoltad szemhéjamba a
titkodat.
Azóta nézed, ahogy alszom.
Ha átszűrődik a fény a csipkefüggönyön,
nyugovóra simítod a ráncot a szemem
fölött, és elmeséled, hogyan raktál két
pénzérmét a nagymamád szemhéjaira.
Szeretem a reggeleket.

ÁKOS

Sajtóbelépő.
Mert megtehetem.

Van egy fa,

ahol fekszik egy ember.