Régen írt vers, meg is kell magyarázni. Éppen egy éve a szigorlatra készültem, és az egyik "tudós" elmélete a következő volt: "Vagy igen, vagy nem.!" Pont. Nomármost. Felhúztam magam, írtam egy "verset":
Express mint kifejezni.
Kifejezem: imádok élni!
Kéremalássan, ez az új műfaj tán,
Mit nekünk a nihil, a magány.
A rothadó féreg-világ poshadt leve
Áramlik szorgosan, folyik ereink gödreibe.
Halott fák tarkítják csendünk,
Borúsan sötét dolgokba belekezdünk.
Fekete szemünk nem villan a fényben,
Sárban fekszünk egy szerelmes lényben.
Felduzzadt kezünk bomló arcokat
Simogat, sápadt-szeretőn betűket írogat.
Tobzódunk a szellemvilág holdfázisán,
Néróvá zuhanunk egy mocskos éjszakán.
Szép szörnyek fájón merengve
Bámulnak árnyakat keletre.
A kopár tájon vér csorog,
Ezek mind mi: te vagy és én vagyok.
Karom csonkjával válladhoz érek,
Ajkad íve már az enyészeté lett.
Ölés-marta melled alatt fagyos kő.
Fülledt létünk hasztalan: túl sok az idő.
Vágytam e szép új világ átkát,
Mint menyasszony fekete rózsáját.
Egy bús vihar arcod talán tisztára mossa,
De addig az enyém párjaként lesz a romlás kárhozottja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése