Margójegyzet egy új sztorihoz

Nem vagyok több, csak egy mozgó alak a képernyődön.

Csak mert gyáva lennék,
mindent egy képzeletbeli pályaudvarra kell helyezni,
ahol egy kisiklott élet sem mer felszállni
egy más sors vagonjára.

Csak mert gyáva lennék,
félek a búcsúzástól, amit akaratlanul is
már a véremben érzek. Félek végleg kimondani:
elhagylak téged.

Csak mert gyáva lennék,
nem mondanék semmit. Tudod, gyűlölném az embert,
aki felégetné a hidakat
közted, köztem.

Csak mert gyáva lennék,
haragudj most te rám! Helyezd más mederbe életed,
és akkor talán... Talán én sem őrjöngenék
éjjel, egyedül.

Vergődni

Menekülök (előled),
nem tehetem (mert folyton)
utolérsz, (de tudom),
le kell zárni (bennem már ezt)
(mégis) szeretem az emléked
átélni.

Menekülnék (hozzád),
nem tehetem, (nem akarom),
hogy utolérj, (és szeretném)
lezárni kettőnket (magamban),
(de) az emléked
(amikor kell) visszahozod.

Menekülni kell (magam elől),
meg kell tennem, (minden nap)
utolérsz (mintha itt lennél),
lezárnálak (örökké végre),
(de te) szereted az emlékem
feléleszteni (újra és újra).

Pécs, este, hangok, fények

Fénykép

Mostanában egyre többször szakítom ki magamból a soraid.
Azt, hogy mennyire hiányzol,
de legfőképpen csak valamiféle gyűlöletet,
mert emberré tettél.
És most már pár újrakezdést akarok,
no meg azt a néhány mihaszna miegymást:
gyerekévet visszakapni,
tudatlannak lenni,
vagy épp szeretni,
de hát ez nem lenne fair.
Néhány bús csütörtököt -
meg egy két keddet is talán,
a hétvégéket még megengedem;
akkor visszajárhatsz hozzám.

http://www.youtube.com/watch?v=X4-gNN8WRHo
2010. 08. 18.

Képeslapok Horvátországból