Eső előtt, eső után

Révben

Könny. Könnyek. Megállíthatatlanul sírnivaló percek. A lélek mélyén táncoló, pörgő-forgó, kimondhatatlan szavak. Égő, lüktető, csukott szemek, melyekből sós folyók indulnak barázdákban, hogy a másik hátára hullva találjanak vigaszt. Elfogyott ölelésben kibontakozó örök összetartozás. Egymásba borulás.
Magány akarása, egyedül kucorgó vágy és félelem. Rettegés a boldogság illékonyságától. Öröm. Megkönnyebbülés az üres évek után. Újra élet.
Mindketten tudják az egyetlen könnycsepp meséit. Mégsem beszélnek. A lány nem akarja látni belső harcoktól megalázott párját. Nem akarnak szavakat keresni. Csak várnak. Várnak, nem mozdulnak. Várják, hogy elmúljon.

Szavazás 2010, én így szeretlek!

Verőfényes napsütésben, vékony pulcsiban, lyukas tornacipőben indultam a Polgármesteri Hivatalba kora délután. Amikor odaértem, még viccesnek találtam, hogy a Kossuth tér végén áll a szavazók sora. Egy óra múlva már más volt a véleményem, mindazonáltal még az eső, az átázott ruháim, hajam, cipőm vagy a 150 km/h-s hideg szél sem tudtak eltéríteni állampolgári kötelességeimtől. Amikor végre bejutottunk a kapukon belülre, szimpatikus sor(s)társaimmal együtt előrefurakodtunk, mert valamilyen felfoghatatlan rendszer szerint az A-tól K-ig tartó intervallumba eső tagok elsőbbséget élveztek. Amikor végre ott voltunk, láttam, hogy igazából senkinek sincs fogalma semmiről, teljes fejvesztettség állt fenn a jegyzők és a többi között. Valahogyan mégis eljutottunk 2 óra tortúra után a szavazófülkéhez. Igazából nem fogok csodálkozni, hogy Pécsett az összes "x" egy kicsit bele lesz vésve a szavazócédulákba... Ja és hogy teljes legyen a nap, a boríték még el is vágta a nyelvem, amikor leragasztottam. De hát már túljutottam a megrázkódtatáson, szóval 100%-os a mizéria lelki feldolgozottsága...

No és most nézem az M1-et. Igazából a szavazásra szánt idő azért tolódik, mert nem készültek fel azoknak az embereknek a nagy számára, akik lakóhelyüktől távol szavaznak. Valójában ehhez minden adat megvolt, mivel nyomtatott lapom volt Pécsett, külön, szépen, csak nekem, ugyanúgy, ahogyan mindenkinek. Előre lehetett tudni; ha volt idő kinyomtatni, akkor felkészülni is fel lehetett volna, nomeg nem is tudom, mire számítottak egy egyetemvárosban. Ott volt egy rakat lap és arra gondoltak, hogy milyen jó lesz majd begyújtani vele, nem arra, hogy húú hát vazze, ez azért sok, szal lehet, hogy 3-nál több szavazófülke kéne, meg plusz 10 adminisztrációs ember. Végülis nem érdemes ezen bosszankodni, csakháthogyugye ami megesik tényleg az emberrel...

Süveges Gergő azért elég jó hangulatban tartja a nézőit. Kabaréééééé van, emberek, kabarééééééééééééééé!!

Manderley

Éjjel álmodban újra és újra Manderleyben fogsz járni. Magaddal fogod vinni az útra mindazt, amit neked hagytam magamból. Az emlékemet.
Tudom, hogy törődsz még velem, aggódsz miattam és emlékszel minden mozdulatra. Tudom, és nem csupán azért, mert mondod.
Évek múlva pedig meg fogod érteni, hogy túl sokáig vártál, s végül Manderleyben ragadtál.

"S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!"

/Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet/

Új álmok jönnek

Múlt éjjel újra álmodtam.
Évek óta nem volt ebben részem,
hogy takaróm ölelt csücskeiben
Álomvégben járjak egészen.

Álmodtam hajnalt, zsebórát és cirkuszt,
apró lábacskákat és narancsfényű utcát,
rettentő szörnyeket és széttépett öleket,
Álmodtam haldoklót, ahogy az életen lép át.

Úgy álmodtam, ahogy a dédim mondta régen:
Öröm egy álom, bármilyen is legyen,
hisz a szépeknek örülhetsz; rémálmaid
ellen pedig ébredésed valósága tegyen.

Így álmodtam én. Zilálva, mosollyal az arcon.
Senkiföldjén, az út porát viselve ment el
előttem egy feledett palástos száműzött herceg.
S néztem őt én: az újra álmokkal bélelt ember.

Medvehagymás réteken...